Életmód

Egy évig nem néz tükörbe a menyasszony

Egy amerikai nő megfogadta, hogy egy évre száműzi életéből a tükröket. Csakhogy nemsokára esküvője lesz.
Kjerstin Gruys

Kjerstin Gruys

Kép: YouBeauty.com 

A szociológusként dolgozó Kjerstin Gruys saját bevallása szerint annyira elégedetlen volt a külsejével, hogy attól tartott, az esküvői készülődést, sőt magát a nagy napot is tönkreteszi majd, ha azzal foglalkozik, hogy néz ki, ezért merész döntést hozott: tükrök nélkül készül fel az eseményre.

„Azt akarom, hogy ez a nap rólam, a páromról, Michaelről, és a szeretteinkről szóljon, nem pedig arról, hogy le tudok-e adni elegendő kilót ahhoz, hogy beleférjek a ruhámba” – mondta Gruys a YouBeauty magazinnak nyilatkozva. Elárulta ugyanakkor, hogy a menyasszonyi ruhát még azelőtt választotta ki, hogy megkezdte volna fogadalma teljesítését.

A fiatal nő mindennapi tapasztalatait és gondolatait blogjában osztja meg az internetezőkkel. Elismerő szavakat és kritikákat egyaránt bőven kap különös vállalása miatt. Kjerstin egyébként a tükörmentes év alatt sem mond le például a sminkről: némi gyakorlással kialakított egy technikát, amivel tükör nélkül is fel tudja tenni magának az alapozóból, szempillaspirálból és pirosítóból álló alapsminket. 

„A tükörben egy külső szemlélő perspektívájából látod magad, úgy, ahogy a külvilág lát téged. Számos kutatás bebizonyította, hogy ha valaki túl sokat nézi magát a tükörben, elégedetlenebb lesz a testével, és kimeríti az egyébként véges szellemi erőforrásait is, ami azt jelenti, hogy kevésbé tud más dolgokra koncentrálni” – magyarázta Renee Engeln-Maddox pszichológusprofesszor. 

Bár március óta rendületlenül tartja fogadalmát, Kjerstin Gruys bevallotta, hogy mégis tart attól, hogy esküvője napján esetleg kísértésbe esik. „Sok nő azt mondja, egy menyasszony számára fontos, hogy tükörbe nézzen, és nem csupán hiúságból. Megrémít, hogy esetleg megfeledkezem majd valamiről. Ugyanakkor emlékeztetem magam arra, hogy minden percet, amit a tükör előtt töltenék, tölthetek családommal is.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top