Szinte minden csoportomtól megkérdezem a következő két dolgot:
1. Van-e a csoportban megerőszakolt, (abuzált), szexuálisan molesztált, azaz zaklatást átélt nő?
2. Ki az, aki őszintén kijelentheti: annyi szexet kap a párjától, amennyire vágyik és az minőségi is?
A döbbenetes az, hogy a két szám körülbelül megegyezik; valamivel több a gyönyörben részesült nők száma, mint azoké, akiket szexuálisan zaklattak.
A közel húszfős csoportokból átlagosan 1-3 az erőszakolt nő, és 2-4 a totálisan kielégített. A viszonylagos jó hír, hogy három év alatt (a harmincegynehányból) volt már három olyan csoportom, ahol senkivel nem történt erőszakolás, viszont még egy olyan csoport sem volt, ahol legalább egy jóllakatott nő ne lett volna. Viszont volt olyan is, hogy a két szám a csoporton belül teljesen fedte egymást. Akárhogy is: számomra ezek riasztó, és elgondolkodtató statisztikai eredmények.
Jó néhány olyan fiús anyával beszéltem, akik azt mondták, azért drukkoltak végig, hogy fiuk legyen, mert attól féltek, ha lányuk lenne, akkor erőszaknak lenne kitéve. Nem mondom, néhányszor nekem is megfordult már a fejemben, hogy istenem, az én kis Hannuskámmal nehogy történjen ilyen (még leírni is rossz…), miután többször számolt be arról, hogy idősebb férfiak ordenáré módon dicsérgették a szépségét.
De vajon mit lehet tenni, hogy kevesebb legyen az erőszak és több az öröm? Hogy lehet az embereket felemelni, érzőbbé, empatikusabbá tenni? És hol kell ezt elkezdeni? Az iskolákban? (Ahol már az „elég jó szülő”-vé válást – ez pszichológiai kifejezés – is tanítani kellene… és oly sok mindent.)
Hogy lehetne eljuttatni már gyermekkorban a lelkek mélyére azt a tudást, hogy amit másnak okozunk, azt magunkkal is tesszük?
És hogy lehetne rávezetni a mostani felnőtt férfiakat arra, hogy mi a jó a nőnek? Sok férfit önérzetében sérti, ha a nő elmondja neki, ő mit és hogyan szeretne. Kioktatásnak éli meg, ami már eleve veszett fejsze nyele. A követelőzésről nem is beszélve, az kifejezetten pénisz-zsugorító… Finoman, okosan, dicsérve rávezetni, lelkesíteni, de úgy, hogy közben ne hazudjunk – legalább magunknak ne -, hejj…ez igen „mátyáskirályos” helyzet! ( Hoztam is, meg nem is, mondom is, meg nem is…)
Saját tapasztalatból jövő tények és gondolatok ezek. Ráadásul ezen a „tanulóbolygón” ahogy minden tapasztalat, úgy minden megoldás vagy válaszreakció is egyéni.
Az egyetlen, amit tehetünk, az maga a törekvés. Törekvés az éberségre, bölcsülésre, fejlődésre, elfogadásra, jóra. Hajrá!
Ismét szegény sorban élő asszonyoknak gyűjtünk!
Élete legnehezebb csoportmunkáján van túl Soma, aki Ózd-Hétes telepen nehezen élő asszonyok közösségét szervezi. Ezt megsegítendő szeptember 12.-én, hétfőn 17 és 19 óra között ismét adománygyűjtést tartunk a Sanoma Lapkiadó épületében (Bp. III. Montevideo u. 9.), ahova nagy szeretettel és köszönettel várunk mindenkit, aki kézimunkázáshoz és rajzoláshoz, festéshez szükséges akár használt, akár új anyagokat, eszközöket tud hozni. Horgoló és hímzőtű, fonalak, anyagok, ecset, tempera, vízfesték,olló, filctollak, zsírkréta, kézimunkázásról szóló, vagy ahhoz való könyvek, minták…bármi jól jöhet. Minden kedves adományozónak könyvvel kedveskedik a Sanoma Media Budapest Könyvkiadó!
