nlc.hu
Életmód
Megvan a férfivágy új ellensége

Megvan a férfivágy új ellensége

A leszokófélben lévő férfiaknak adhat új lendületet az az egészen friss kutatási eredmény, mely szerint a dohányzás csökkenti a nemi vágyat.

„A fiatalabb férfiak még távolinak érzik a cigarettázás káros hatásait, ezért úgy gondolják, ráérnek még leszokni később is. Remélhetőleg ezért azok, akik ismerik a kutatás eredményeit, a leszokás mellett döntenek majd” – mondta el a kutatás vezetője, Christopher Harte, a VA Boston Egészségügyi Szervezet munkatársa.
A tanulmányba 65 férfit vontak be, akik 8 hét alatt nikotintapasz segítségével próbáltak meg leszokni a cigarettáról. A kísérlet előtt, közben és utána is az önkénteseket egy szobába vitték, ahol szexuális tartalmú filmeket vetítettek nekik. Akik végül leszoktak a dohányzásról, a filmek hatására nagyobb és gyorsabban jelentkező szexuális vágyról számoltak be, mint akik nem szoktak le.

Ezt a pozitív változást azonban otthon a párjukkal nem érezték. A tudósok ezt azzal magyarázták, hogy a laborban tapasztalt eredmények csak idővel jelennek majd meg a valós életben is. „A laboron kívül lehetséges, hogy több időt vesz igénybe, hogy a férfiak a valós életben is megtapasztalják ezt a javulást, ami egyébként nagyban függ a szexuális partnertől is” – tette hozzá Harte.
Korábbi kutatások egyébként már azt is kimutatták, hogy az impotencia dupla olyan eséllyel fordul elő az erős dohányosoknál, mint azoknál, akik nem cigarettáznak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top