Életmód

Mégsem olyan káros az internet

Hogyan segíti az internet a fiatalok pszichológia fejlődését, és vajon miként erősítheti önértékelésüket? A választ egy friss tanulmány eredményeiből tudhatod meg.

Legalábbis ezt állítja Moshe Israelashvili, a Tel Aviv-i Egyetem professzora egy 278 főt vizsgáló tanulmány eredményeire hivatkozva.
A kutatók megállapították, hogy a fiatalok nagy része az internet segítségével keres válaszokat a saját személyiségével kapcsolatban, és a neten felfedezett információk alapján kezdi el felépíteni a saját jövőbeli életét. Moshe Israelashvili professzor kutatásának részleteit a Journal of Adolescence című szakfolyóirat legutóbbi számában publikálták.
A professzor arra bátorítja a szülőket és a tanárokat, hogy próbálják meg új szempontból megközelíteni az internetezést, és próbáljanak meg úgy viszonyulni a fiatalok netezéssel eltöltött idejére, hogy az akár jótékony hatással is lehet a pszichológiai fejlődésükre. Israelashvili az internetezésen belül pozitív példaként emlegette a közösségi portálok egyre szélesebb körű használatát.
A kutatók felfedezték, hogy létezik egyfajta negatív korreláció a túlzott internethasználat és fiatalok önértékelése és az egójuk fejlődése között. Israelashvili professzor meglátása szerint az internetezésnek valóban lehet destruktív és izoláló hatása, de semmiképpen nem elhanyagolható az internetezés pozitív, informatív és szocializáló hatása sem.

A pszichiáterek jelenleg akkor beszélnek függőségről, ha a felhasználó hetente legalább 38 órát tölt az interneten. Israelashvili szerint azonban nem a mennyiség, sokkal inkább a minőség a meghatározó ebben kérdésben. A tanulmány eredményei alapján ugyanis az derült ki, hogy a fiatalok jó része az internetet egyfajta segédeszközként használja, hogy jobban megismerje saját magát.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése