Életmód

Fogyni akarsz? Rakj rendet a lakásban!

A rendetlen otthonok lakóira könnyebben kúsznak fel a felesleges kilók, mint azokra, akik tiszta és rendes lakásban élnek – erre figyelmeztet egy friss kutatás.

„Aki át akar állni az egészséges életmódra, annak először az otthonában kell rendet tennie” – nyilatkozta Steve Halsall személyi tréner a Daily Express című lapnak, majd hozzátette: „A rendetlen otthon, ahol állandó a felfordulás, könnyen enged a gyorséttermi ételek és az egészségtelen életmód csábításainak. Aki azonban tiszta, rendezett környezetben él, rossz szokásain is gyorsabban tud változtatni.”
Ha rendet teszünk a konyhában és előre megtervezzük a heti menüt, sokkal több időnk marad az egészséges hozzávalók beszerzésére, és így kevésbé leszünk kitéve a pizzák csábításának. Ha pedig a hálószobából száműzünk minden elektronikus berendezést, melyek zavarhatnak a nyugodt alvásban, szintén sokat nyerünk, hiszen a zavartalan pihenés nélkülözhetetlen a leptin nevű hormon szinten tartásához, amely az étvágyunk szabályozásáért felelős. Az is sokat segít, ha az ebédlőasztalt valóban csak étkezésre használjuk, nem pedig dolgozóasztalnak, mivel így elkerülhetjük, hogy napközben csupán időtöltésként nassolgassunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top