nlc.hu
Életmód
11 ok, amiért rosszabb volt száz éve élni

11 ok, amiért rosszabb volt száz éve élni

A múltat sokszor megszépíti a nosztalgia; és minél távolabbi időbe tekintünk vissza, annál hajlamosabbak vagyunk azt gondolni, hogy azért, mert a jelenlegi problémáink nem állnának fent, nem lennének másfajták sem.

1. Nem lehetett hibázni
Manapság mindent vissza lehet csinálni, leszámítva a megszült gyerekeket. Ha félbehagyjuk a sulit, később befejezhetjük, ha hozzámegyünk egy vadbaromhoz, elválhatunk, ha pedig feketére festjük a hajunkat, az is lehet szőke pár órával később. Hozsánna ezért, mert okosabbak biztos nem vagyunk, mint az elődeink.

11 ok, amiért rosszabb volt száz éve élni2. Kis dolgokba is bele kellett halni néha
A torokfájás végzetes lehetett, csakúgy, mint a bölcsességfog begyulladása, a skizofrének pedig sehogy sem szabadulhattak az őket üldöző hangoktól. Vagy száz ehhez hasonló kellemetlenséget tudnánk felsorolni, de a lényeg, hogy lényegesen kevesebbet lehetett kihozni az életből. Ha a sors rossz lapokat osztott, a kaszás hamarabb utolért, mint egy sánta kutyát.

3. Szex=gyerek
Száz évvel ezelőtt a többségnek a fogamzásgátlás a reménykedésben és az imádságban merült ki. Ennek a következménye amellett, hogy azok a nők, akik rendszeres szexuális életet éltek, folyamatosan szültek, vagyis a nőknek kettőnél is többször végig kellett gondolniuk, valóban akarják-e a pásztorórát.

4. Ott laktak, ahova születtek
Szó sem volt róla, hogy az ember csak úgy kiugorjon Prágába egy hétvégére; az átlagember jó, ha kétszáz kilométeres sugárban ismerhette a világot maga körül. Nem mintha manapság ne lenne elég dolog, amit a közvetlen környezetünkben meg lehetne ismerni, mielőtt külföldre szedelőzködünk, de jobb ötlet híján megtehetjük.

11 ok, amiért rosszabb volt száz éve élni5. Nem volt zene
Ha valaki nem olyan helyen élt, ahol a legklasszabb zenekar játszotta minden nap a legújabb slágereket, zenéért a templomba kellett mennie, ahol a szórakoztatási faktor legalábbis kétséges volt. Végtelenül hálásak vagyunk érte, hogy mi bármikor csinálhatunk a  lakásunkban rockkoncertet, technobulit, vagy akár karácsonyi misét.

6. Most már van esély az örök életre
Igaz, hogy elég csekély egyelőre, de a jövőben nem kizárt, hogy úgy fagyasztathatjuk le magunkat, hogy a kiolvasztás is sikeres legyen illetve, ha az bedől, még akkor is reménykedhetünk a klónozásban. Ha sikerült előállítani Dollyt és Copy Catet, akkor talán belőlünk is lehet egy másik.

7. Dezodort használunk
Hozsánna az alumíniumsók ilyen használatra való feltalálójának. El nem tudjuk képzelni, hogy milyen lehetett, amikor mindenkinek a testszagát ismernünk kellett, ha közelebb jött hozzánk mondjuk másfél méternél, de az biztos, hogy inkább megelégszünk azzal, hogy látjuk az embertársainkat, mint hogy szagolnunk is kelljen őket.

8. Azt olvasunk, amit akarunk
Hála az internetnek, szinte bárki lehet elméleti agysebész: aki tudni akar valamit, annak elérhető a tudás. Nem kell hozzá ilyen-olyan iskolákba járni, nem kell rá pénzt költeni,  arról nem is beszélve, hogy barátainkról is minden kiderül, ha lecsekkoljuk, hogy mit nézegetnek a szabadidejükben.

9. Legfeljebb a bíróság ítélkezik felettünk
Ez persze ennyire nem egyszerű, de ha elvonatkoztatunk attól, hogy mások esetleg olyat gondolnak rólunk, ami nem tetszik nekünk, igaz. Ha nem sértünk törvényt, azt csinálunk, amit akarunk, és ha valami rosszul sül el, akkor legalább tudjuk, hogy magunknak csináltuk: nagyobb a szabadság.

11 ok, amiért rosszabb volt száz éve élni10. Nem kell félünk a férfiaktól
Fizikai erőfölényük ugyan továbbra is van és szégyenletes, hogy vannak, akik használják is, de legalább anyagilag nem függünk tőlük. Ha nem akarunk, így bármikor lelécelhetünk, ha valaki rosszul bánna velünk, nem úgy, mint akkor, amikor az is a nő hibája volt, ha a férje impotens volt.

11. Előttük voltak a világháborúk
Aki pont száz évvel ezelőtt élt, az 1911-ben még nem tudta ugyan, hogy mi lesz három évvel később, de mi már tudjuk, és egyrészt reménykedhetünk benne, hogy Merkelnek nincs igaza abban, hogy simán lehet háború, másrészt bármikor megnézhetjük az interneten, hogy mi a teendő, ha atombombát dobnak ránk – és ez megnyugtató (?).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top