nlc.hu
Életmód
Így hat a magány az egészségedre

Így hat a magány az egészségedre

Az egyedül élő emberek rosszabbul alszanak, mint azok, akik párjuk horkolása vagy munkahelyi stressz miatt kénytelenek akár többször is felébredni az éjszaka folyamán.

„Úgy tűnik, hogy szoros a kapcsolat a magányosság és a rossz alvás között. Azt találtuk, hogy bár az egyedül élő emberek alvási szokásai nem változnak meg teljesen, az éjszaka folyamán mégis többször ébrednek fel, mint akik párban élnek” – magyarázta a kutatás vezetője, Lianne Kurina, a Chicago Egyetem egészségügyi kutatásokat végző karán.
A tudósok a vizsgálat során a dél-dakotai lakosság alvási szokásait elemezték. Bár a lakosság 95 százalékának vizsgálata alapján nyilvánvalóvá vált, közülük senki sem számít igazán elszigeteltnek, mégis a magányosságuk megítélésével kapcsolatban eltérően nyilatkoztak. A vizsgálat pontszámai alapján kiderült ugyanis, hogy aki inkább egyedül érezte magát, az jellemzően úgy találta, hogy nem is alszik olyan jól. A magányosság meglepő módon azonban nem befolyásolta a nappali szunyókálások minőségét.
A kutatók szerint ezek az eredmények rávilágítanak, hogy a társadalmi elszigeteltség és a magány két különböző fogalom, valamint arra, hogy a magány valóban káros lehet az egészségre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top