A hír: Arah-Jane Honeywell televíziós műsorvezető és színésznő sült krumplival, zöldborsóval és ketchuppal feltálalt húsként feküdt egy óriás tálon az Emberek az Állatokért Való Etikus Bánásmódért, azaz a PETA rendezvényén, amellyel a vegetáriánus világnapról emlékeztek meg a londoni Trafalgar téren.
Jáksó László véleménye: A vegetáariánusokat is szeretem. Meg a marhahúst. Sok út van arra, hogy valahogy túléljük azt, ami miattunk rossz, csak nem nagyon találjuk a megfelelőt. Azon is csodálkoztam, amikor kínai turbóbuddhista ismerősömmel vega kaját vadásztunk úgy, hogy a húson kívül a hagymát sem szerette. Lehet, hogy ez így első olvasásra nem tűnik sok megkötésnek, de a saláták mindegyikében van hagyma, vagy a szakács szeretné, ha lenne, úgyhogy az étlapot dobhattuk is el egy perc olvasás után. A turbóbuddhista pedig az a szavam, amit az igazi buddhistákra találtam, megkülönböztetendő őket Richard Gere-től és Sebestyén Balázstól. Nyilván ők is állatira buddhisták, nem bántok én senkit, csak azért ha valaki öt percet beszélget egy vallását valóban ismerő és tartó buddhistával, akkor felsejlik előtte egy nem túl vidám, egyenesen a kolostorba vezető, félig vallás, félig filozófia képe. Ezek kérem őrültek.
Úgy kezdődik minden, hogy a testünk nem fontos, semmi sem fontos, csak az, amit megtanulunk. A barátaink sem fontosak. A családunk sem fontos. Már ha jól vettem ki szavaikból. Akkor és ott némileg meghökkentem, hogy milyen élvezettel mártóznak meg az amerikaiak és európaiak – tehát minden olyan embertípus, amely genetikailag képtelen arra, hogy valóban buddhista legyen – ebben a vallásban. Talán vonzza őket a narancssárga cuccban zümmögés, ki tudja.
Szóval turbóbuddhista ismerősömmel külön program volt, hogy találjunk olyan helyet, ahol hagyma felhasználása nélkül van valami húsmentes étel egy olyan országban, ahol a makarónit is húslében főzik meg. Ráadásul nála ez meggyőződéses dolog volt, mondván, nem működik közre élőlények elpusztításában. Egyik első találkozásunk során reflexből lecsaptam egy bogarat az asztalon, sosem felejtem el a tekintetét. Nem a bogárét, az ismerősömét. Másik ismerősöm – sok van – mesélte, hogy egy barátja hosszan élt Kínában, majd elkezdett kórosan fogyni. Minimum ráknak hitték a kiváltó okot, vizsgálgatták ott is, semmi, hazajött, nézték itt is, semmi. Aztán lassan elkezdett hízni. Kaja.
Kissé durván szoktam reagálni arra, amikor valaki épp azon nyöszörög, hogy nem tud lefogyni, hajlamos vagyok annyit javasolni neki, hogy ne zabáljon, vagy keressen egy kínai barátot és egye azt, amit ő rendel egy kínai étteremben. Anyukám, akit nem foglalkoztatott különösebben, hogy ki hogyan reagál a szavaira, mocsárízűnek nevezné, de megszokható, s mint írtam volt, remek fogyókúra. Már ha nem azt tetszenek enni, amit a kínaiak egy vállvonással nekünk kreáltak, megfigyelve, hogy rajtuk kívül a világon mindenki az erős, vad ízű hülyeségeket szereti enni. Növényeket kell enni, attól fogyunk is, és kevésbé vagyunk betegek, ráadásul nem járulunk hozzá remek állatok legyilkolásához – ezt akartam írni mindössze ebben a kis zavarosban. Elég, ha én eszem pacalt kanállal.
