nlc.hu
Életmód
Így teszi tönkre a tévézés a nőket

Így teszi tönkre a tévézés a nőket

Depressziósabbak azok az idősebb nők, akik túl sok időt töltenek a tévé előtt ahelyett, hogy mozognának – erre figyelmeztetnek a kutatók.

„A testmozgás magasabb aránya a depresszió csökkent kockázatával hozható összefüggésbe” – számolt be a kutatás vezetője, Michel Lucas, a Harvard Orvostudományi Egyetem kutatója. A több testmozgás növeli az önbecsülést és a vér endorfinszintjét, bár a kutatás nem bizonyította, hogy a tévénézés és a testmozgás hiánya okozná közvetlenül a depressziót. A kutatáshoz az 1992 és 2006 között végzett Ápolónők egészségügyi tanulmánya című amerikai követéses vizsgálat közel 50 ezer nőalanyának kérdőíveit használták fel. A kérdőíven a résztvevők a testmozgással és egészségi állapotukkal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak, az esetlegesen diagnosztizált depressziót is beleértve.

Az elemzés azt mutatta, hogy a legtöbb (naponta legalább 90 perc) testmozgást végző nők esetében 20 százalékkal volt alacsonyabb a depresszió kialakulásának valószínűsége, mint azokban, akik naponta legfeljebb 10 percet mozogtak. A legalább 3 órát a tévé előtt ülő nőkben 13 százalékkal nagyobb valószínűséggel mutattak ki depressziót, mint azokban, akik alig néztek tévét, bár Lucas szerint ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy ők a tévénézés helyett testmozgásra használták az időt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top