Életmód

Terjedőben a fülcimpaplasztika

Az idő múlásával a fülcimpák is veszítenek rugalmasságukból és megereszkednek. Aki gyakran hord nehéz fülbevalókat, az még hamarabb számíthat cimpái öregedésére.
Jane Fonda sem kíméli a cimpáit
Jane Fonda sem kíméli a cimpáit

Egyre gyakoribb a fül plasztikázása: a szakemberek beszámolói szerint a ráncfelvarrások mellett korábban is fiatalították a füleket, de az utóbbi időben egyre többször dolgoznak csak a füleken. A fülcimpaszépítő műtétek elterjedése a plasztikai sebészek szerint teljesen logikus: a megnyúlt cimpák legalább annyira árulkodnak a nők koráról, mint a pulykanyak.

Az idő múlásával a fülcimpák is egyre kevésbé tudnak ellenállni a gravitációnak, és veszítenek rugalmasságukból. Ugyanakkor a nehéz fülbevalók is hozzájárulnak a cimpák deformálódásához. A plasztikai sebészek becslése szerint a ráncfelvarrások 75 százalékánál a páciensek fülcimpa-korrekciót is kérnek, de olykor az is előfordul, hogy a fülcimpa szakadását kell korrigálni.

Egyre népszerűbbek azok az egyszerűbb beavatkozások is, amelyeket helyi érzéstelenítés mellett végeznek a megnyúlt cimpák rövidítése céljából. Ezek a műtétek csak 45 percet vesznek igénybe. A szakemberek az operáción kívül több lehetőséget is ajánlanak: például rádiófrekvenciás kezelést, amelytől feszesebbé válik a fül bőre, vagy töltőanyagot, amelytől teltebbek lesznek a fülcimpák. Ezek a megoldások gyorsak, egyszerűek és viszonylag fájdalommentesek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése