nlc.hu
Életmód & Egészség

Mennyit számít heti két nap diétázás?

Újabb fogyókúrás okosság, ami már megint a villámmegoldások felé terelne - már a hiszékenyeket. Most azt találták ki, hogy heti két napig fogyókúrával többet lehet fogyni, mint egy egész hét következetes étrenddel.

nlc - Életmód & Egészség

Egy új kutatás arra az eredményre jutott, hogy akik két napig csak gyümölcsöt, zöldséget és sovány húst fogyasztottak, azok szinte kétszer annyit fogytak, mint az a csoport, aki egész héten fogyókúrázott – állítja a Daily Mail nevű brit bulvárlap.

 

A kísérletben résztvevők harmada két napig csak 650 kalóriát fogyaszthatott, ezen belül is kevés volt a szénhidrát. A hét többi napján annyit ettek, amennyit akartak, bár bátorították őket az egészséges táplálkozásra. A második csoport ugyanezt a feladatot kapta, csak egyáltalán nem szabták meg az egyébként elfogyasztható kalóriamennyiséget. A harmadik a hagyományos diétához tartotta magát, ők napi 1500 kalóriát vihettek be.

Három hónap után az első két csoport tagjai négy kilót fogytak, míg a harmadiké 2,4 kilót. Ezt azzal magyarázzák, hogy a két nap hatása a hét további részében is kitartott. Emellett kiderült, hogy a két napot koplalók önmaguktól is kevesebbet ettek az egész kísérlet alatt. Ez utóbbi tény talán még hihető is, de amúgy az egész, alig 100 nő bevonásával készült felmérés erősen a „brit tudósok” kategóriába sorolható. Főleg, mert az nem derült ki, hogy a káros és drasztikus szénhidrátmegvonás miatt utána mennyivel ettek többet hosszú távon az alanyok.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top