Üzletemberek, színészek, élsportolók: mindegy, hogy mi a szakma, a siker lehetősége benne van. És ezzel a veszélye is: nem is gondolnánk, de a siker komoly feladat elé állítja az embert. A vele járó jó érzések mögött számtalan buktató rejlik.
Senkinek nem kell elmagyarázni, a sikerélmény nagyon jó dolog, az ember kiteljesedik, belső jóérzés hatja át – s persze anyagi értékelése sem elhanyagolható körülmény. A siker megélése, kezelése azonban sokat elárul az emberről, belső stabilitásáról.
A siker egy nagyon összetett dolog, melynek van egy racionális és egy érzelmi vetülete. Példának okáért, lehet valaki csúcspozícióban, ha érzelmi élete csapnivaló, ha nem találja helyét az életben. Ez az ember valószínűleg nem tudja, hogy a lelki egyensúlyát nem tudja pozíciójával megvásárolni, hogy előbb belül kell rendet raknia. Ez az ember nem sikeres.
Nem sikeres az sem, aki menekül a valóság elől, aki nem akar felnőtté válni, nem akarja vállalni a felelősséget önmagáért, aki nem meri megfogalmazni problémáit, fejét a homokba dugja, és a munkájába menekül. Nem sikeres, akiben nincs méltóság, aki feladja önmagát, feláldozza tartását, csakhogy mások szeressék, elfogadják – és sorolhatnánk hosszasan, hogy egy kívülről sikeresnek látszó ember mennyi problémától szenvedhet legbelül.
| „A siker számomra egy megfoghatatlan valami, ami világéletemben szorongással töltött el. Soha nem tudtam kezelni. Azt gondolom, hogy alapvetően kétféle siker létezik, van egyszer a gyárilag előállított celebsiker, amikor felismernek, tudják a neved, jobb párizsit kapsz a boltban, és amitől azt hiszed, hogy az életed könnyebb. Aztán ott a magánsiker, ami már családban, harmóniában, barátokban mérhető. És bár az utóbbi jóval fontosabb, az előbbi hamarabb beszippant: az embereknek kell az állandó visszajelzés, fontos, hogy más emberek hogyan látnak minket” – elmélkedik a siker érzéséről Péter, a 38 éves médiaszakember. |
Aki azonban már megmászta a csúcsot és egy cég vezetőjeként, a dobogón, a színpadon kóstolta meg a sikert, függővé válhat, sikeresnek lenni brutális addikció, amit a pénz, közismert emberek esetében sajtó, a taps a végsőkig fokoz. Ám ha ez megszűnik, kettesben marad az ember önmagával, a saját színpadán áll közönség, tapsvihar nélkül. Ez az igazán embert próbáló feladat, ez az a pillanat, amikor kiderül, mennyire építkezett szilárd alapokra az ember.
Látványos példákról beszélünk, de a siker kicsiben mindannyiunkat érint, legyünk bár pincérek, irodai alkalmazottak vagy fizikai munkát végzők. Sokan összeroppannak, mert sikerük nem belülről érkezik, kell a külső visszajelzés, amiért bármit megtennének. Aki azonban görcsösen ragaszkodik valamihez, az el fogja veszíteni. Ez pont olyan, mint vizet markolni: a víz elfolyik az ujjaink között, ha azonban kis árkot formálunk a markunkból, megmarad.
