Körülötted fűtik az eget?

Egészen filmjelenetszerű volt, amit ma az egyik kisebb település önkormányzatán lenyomtam. Bemegyek a földszinten levő okmányirodába, ahol belépésemkor azonnal megcsapott a hőség. Automatikusan az ablak felé fordultam, és konstatáltam, hogy tárva-nyitva, mégis hőguta van. Öt közalkalmazott ült a pultok túloldalán, mondom nekik:

– Asszonyok, itt nagyon meleg van, mért nem veszik le a fűtést?
– Érezzük, nekünk is nagyon melegünk van. De nem lehet levenni, azért van nyitva.
– Egész télen, és szinte egész nap?
– Különben meggyulladnánk.
– Na de mért nem hívnak akkor egy szerelőt?
– Az pénzbe kerül.
– Hát még az mennyibe, hogy hónapokon át fűtik az eget?! (Ekkor éreztem egy kisebb mentális bicskanyílást a zsebemben.) Arra nem gondolnak, hogy ez micsoda pazarlás? Kinn a fenekünk a gatyából, és fűtjük az eget?!
Hallgatás, fejek az aktákba merülve. Drámai csönd.
– Ki ebben az épületben a felelős azért, hogy szabályozható legyen a fűtés?
– Nem tudjuk.
– És kérdezték valaha?
Megint csend.
– Jó, akkor én utánajárok.
 
Bementem egy másik irodába, ahol három nő ült hasonló körülmények között. Nekik is melegük volt, és ők sem tudták, hogy kit keressenek az épületen belül ez ügyben. A folyosón egy újabb nővel találkoztam, ő azt mondta, menjek fel a másodikra, és keressem ott a gondnokot. Őt nem találtam, de egy újabb irodában két férfit igen, akik szintén nyitott ablaknál dolgoztak. Előadtam a problémámat, mire az egyik férfi felhívta a gondnokot, és megkérdezte, hogy jártam-e nála. Logika: hogy jártam volna nála, amikor őt keresem? És akkor kifakadtam:
 
– Pontosan ez az, amit a szociban megtanultak az emberek: azt, hogy nincs felelős, nincs felelősségvállalás, és hogy a közös lónak lehet túros a háta. Kíváncsi lennék, ezek közül az emberek közül vajon hány fűti otthon a levegőt? Ön vagy ön? Ja, az a sajátja, arra vigyáz, hisz szegénység van. Így, hogy bár az orra előtt történik mindez, de közvetlenül nem érinti, vagy legalábbis nem azonnal (hanem később, de csak az orráig lát), nem érdekli. Hiszen ennek nem ő a felelőse. Az meg, hogy a közössel mi lesz, kit érdekel?

A múlt héten egy másik közintézményben tapasztaltam ezt, ott is hasonlóképpen jártam el. Nézhetnek hülyének, nem érdekel. Az a szomorú tény, hogy pontosan megérdemeltük azt, amiben vagyunk. Amíg nem jut el az emberek tudatáig, hogy mindannyian felelősek vagyunk mindazért, amit magunk is megtehetünk, amíg másra mutogatunk és mástól várjuk a megoldást még a saját közvetlen környezetünkben is, addig nem lesz jobb. ÉBRESZTŐ!

Te például, ha most körbenézel a környezetedben, hogy látod, tehetnél valamit azért, hogy jobb legyen? Te felelős vagy azon a területen, ahova kényelmesen el tud érni a hatásköröd? Körülötted például fűtik az eget? Vagy hetek óta csöpög a csap?
 
De hogy ne ilyen negatív felhangú legyen ennek az írásnak a vége, hadd csillantsam meg a másik oldalt is, amikor olyasmiért is vállalnak felelősséget embertársaink, amik már túlmennek a hétköznapi élet szükséges velejáróin. Többször írtam már a Mozdulj! Közhasznú Egyesület tevékenységeiről. Volt, hogy tandem biciklizni vittek vakokat, majd „láthatatlan” vacsorán vettek részt velük látó társaikkal, most kiállitást rendeznek a képeikből, egész pontosan vak és gyengén látó, valamint szájjal-lábbal festő alkotók képeiből. (2012. február 4-én lesz a kiállítás, ahol a kiállításmegnyitó fellépői közt is lesznek vakok, gyengén látók. Az a mottójuk, hogy „Aki másokon segít, az önmagán segít”.)
 
Nem ez vezérelt ma az önkormányzatban, de így utólag mégis úgy érzem: megérte a lépcsőzés és a kiselőadás. Jövő héten újra kell mennem, meglátjuk, mennyire voltam eredményes. Ha nem, folyt. köv.!