Életmód

A férfiak jobban bírják a koplalást

Ha éhségről van szó, sajnos a nők vannak nehezebb helyzetben, ők ugyanis nehezebben tudnak uralkodni az éhségérzetük felett.

A férfiak jobban bírják a koplalástNagyjából minden nő tudja, hogy mennyire nem könnyű azzal a férfival, akinek üres a gyomra, ennek ugyanis szükségszerű velejárója a türelmetlenség, feszültség, sőt olykor még a hiszti is. Ezen általános jelenség ellenére kutatók most mégis arra a következtetésre jutottak, hogy a nők azok, aki rosszabbul viselik az éhséget – s ezt be is bizonyították. 

A táplálkozáspszichológiában régóta köztudott, hogy a nők érzékenyebbek, ha étkezésről van szó, mindegy, hogy bulémia, anorexia vagy kóros éhség a zavar neve, a nőket nagyobb százalékban érinti a probléma; ennek egyik magyarázatát pedig New York-i kutatók vélték megfejteni – írja a német pszichológiai szaklap, a Psychologie Heute.

Egy kísérletsorozatban férfiakat és nőket arra kértek, hogy állítsák össze kedvenc ételeik listáját; a megjelölt ételek között olyan kalóriabombák szerepeltek, mint a csokitorta, a pizza, a sajtos hamburger, vagy éppen a jégkrém. S miután ezzel a feladattal kellőképp beindították a résztvevők nyáltermelését, 18 órán keresztül kellett étel nélkül bírniuk. A koplalási idő alatt a kutatók egy kis gonoszkodást is beiktattak a kísérletbe, kedvenc ételeiket megmutatták a résztvevőknek: megszagolhatták, picit belekóstolhattak, de meg nem ehették.

Az erőpróba során egy speciális berendezés segítségével végig figyelemmel követték a résztvevő nők és férfiak agyának anyagcsere folyamatait, majd arra kérték a résztvevőket, hogy igyekezzenek elnyomni az étel körül forgó gondolataikat. Az igazi meglepetés pedig csak eztán következett: mind a nők, mind a férfiak esetében a kutatók mindent elkövettek, hogy az érzelmek irányításáért felelős agyi területeket aktivizálják, ám ez az aktivitás a férfiak agyában megváltozott, mihelyt a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy nyomják el magukban az éhséget. S nemcsak az agyterületek aktivitása, de a szubjektív éhségérzet is alábbhagyott. A megfigyelésekből arra a következtetésre jutottak, hogy a nők számára sokkal nehezebb a mélyebb agyterületek szintjén is kontrollálni az éhséget. 

 

Provokál az, aki nem hord melltartót?“Azt szeretném megkérdezni, hogy szerelmesen a szex más, mint szerelem nélkül? Még soha nem voltam szerelmes, és még soha nem volt orgazmusom.” – Ha van véleményed a témában, üzenj anonim és regisztráció nélkül az NLC titokfalán, a Megsúgom oldalon. Kattints ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top