Életmód

Így készíthet ki a munka

Egy nehéz munkanap után stresszesebb vagy, főnököd igazságtalansága miatt pedig rosszul alszol, nem tudsz kikapcsolni még hétvégén sem? Több kutatási eredmény is arra jutott, hogy a munka akár súlyos következményekkel is járhat.
  • Egy osztrák kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a fiatalabb korban nyugdíjba vonult férfiak nagyobb valószínűséggel halnak meg 67 éves koruk előtt, mint azok, akik tovább dolgoznak. Az osztrák kutatók azzal magyarázták a jelenséget, hogy a nyugdíjas emberek gyakran kevésbé törődnek már az egészségükkel, inni és dohányozni kezdenek, valamint kevesebbet is mozognak.
  • „Amikor a munkavállaló huzamosabb ideig dolgozik olyan munkahelyen, ahol nem érzi jól magát, és olyan munkát kell végeznie, amivel érzelmileg nem tud azonosulni, az emocionálisan teljesen leszívhatja az ember energiát és idővel pszichés zavarokat is okozhat” – mondta Alexandra Panaccio, a montreali Concordia Egyetem docense.
  • Egy európai tanulmány például arra a megállapításra jutott, hogy akik naponta legalább 10 órát dolgoztak, azoknál körülbelül 60 százalékkal emelkedett meg a szívinfarktus és egyéb szívproblémák kockázata azokhoz viszonyítva, akik egyáltalán nem túlóráztak.
  • „A zsúfolt városi forgalomban történő autózás vagy a tömegközlekedés nagymértékben hozzájárul az emberek stressz-szintjének megemelkedéséhez, ráadásul az állandó ingázás következtében a munkavállalók gyakran fáradtak és kimerült lesznek” – magyarázta Erik Hansson, a svédországi Lund Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.
  • A tartós munkanélküliség is rendkívül hatással lehet az ember egészségi állapotára. Egy felmérés alapján a kutatók megállapították, hogy akik több mint 25 héten keresztül sikertelenül kerestek állást, azoknál sokkal nagyobb valószínűséggel alakultak mentális egészségügyi problémák, mondta Arthur Goldsmith, a Washington Egyetem professzora.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top