Tíz-húsz évvel ezelőtt ez a családmodell elképzelhetetlen volt: egy nő, aki szabad akaratból úgy dönt, hogy társ nélkül, egyedül vállal gyermeket. Nem mintha ez tendencia lenne, de tény, hogy ma már nem egy ritka jelenséggel állunk szemben. Mi vihet rá egy nőt erre? Számtalan magyarázat létezik: van, akik azért dönt a szingli anyaság mellett, mert peches volt a férfiakkal, és betelt a pohár. Lehet, hogy valaki abban a korban jár, hogy nincs ideje kivárni azt a férfit, akivel el tudja képzelni a családalapítást.
Az is lehet, hogy a nő tudatosan lép ki egy rossz házasságból, mert inkább akarja egyedül, de jól nevelni gyermekét, mit egy rossz és boldogtalan házasságban, egy rossz apával. Olyan nőkről is hallottam már, akik leszámoltak a férfiakkal, tudatosan döntenek a szinglilét mellett. Aztán persze ott az önzőség: ez már arról szól, hogy valaki egy gyerekkel akarja megoldani az életét, de lehet, hogy erős benne a vágy, hogy tapasztalatait átadhassa, vagy egész egyszerűen az anyaság felé hajtja az anyai ösztön.
Az okok, magyarázatok száma nagy, nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy a biológiai órája vagy épp önzősége miatt dönt így valaki. Akárhogy is, azt gondolom, hogy pokoli nagy bátorság kell ehhez, és gyakran nagyon is meg tudom érteni, ha valaki ezt meglépi. Manapság nagyon kevés a férfi, az olyan férfi, aki tudja, mi a felelősségvállalás, a többség élvhajhász, alkalmatlan apának.
A téma kapcsán menthetetlenül felmerül a kérdés: mikor helyes egy ilyen döntés? A válasz egyszerű, akkor dönt helyesen a nő, amikor nem is tud másképp dönteni, meg kell lépnie, amit érez – az érzések azonban gyakran becsapnak. Kétféle érzés van: van a vágy hangja, ami a könnyűnek látszó utat jelöli. Ez az egó kielégítéséről szól. De van egy másfajta vágy is, ez a belső hang, a megérzés, ami a rögös út felé sodor. Ez az út egyértelműen a nehezebbik, mert ebben van a meló, az energia.
Hogyan lehet eldönteni, hogy melyik hang az, aminek hinni kell? Biztosan mindenki ismeri az érzést, volt már olyan élethelyzetben, amikor például megfutamodott, elmenekült – pedig érezte, hogy mit kellett volna tennie. Na, ez az a belső hang. Ez mindenkiben benne van, mindenki lelkében ott van, de az egó elnyomja. Az egó, ami kinyírja a hitet. Ezt kell elhallgattatni ahhoz, hogy meghalljuk a belső hangot.
