Fontos megemlíteni, hogy a panaszok intenzitása, erőssége naponta, de akár napon belül is változhat. A pollenkoncentráció is ingadozik, pl. befolyásolhatja a szél, a csapadék, ezért érdemes figyelni a pollenjelentést a televízióban, vagy elolvasni az interneten.
Előfordulhat az is, hogy a pollenekre kialakult tünetek kellemetlenebbek, mint a házi allergénekre – por, macskaszőr stb. – jelentkezők.
Mindezekből kiderül tehát, hogy az allergiás reakciók igen eltérőek lehetnek.
Attól függően, hogy melyik stádiumban van az allergiás megbetegedés, szükséges megválasztani a kezelést.
Mint azt korábbi írásunkban említettük, az allergiás reakciókért elsősorban felelős és legfontosabb mediátor a hisztamin, bármi is a kiváltó ok. Ezért az allergiás nátha minden fokozatában javasolható az antihisztamin adása.

MEGELŐZÉS
Sajnos az allergiát meggyógyítani nem lehet, csak a tüneteket tudjuk kezelni.
Ez egy igen összetett és nehéz feladat nemcsak az allergológus, hanem a beteg szempontjából is, mivel a betegséget külső ágensek okozzák. Terápiás szempontból az lenne a kézenfekvő, ha ezeket az allergéneket el lehetne kerülni. Egy pollenben gazdag környékről való elköltözés, vagy a kedvenc háziállattól való megválás a tapasztalatok szerint szinte lehetetlen. A háziporatka eltávolítására ugyan vannak módszerek, de ezek folyamatos és kitartó elvégzése mellett is csak csökkenteni lehet a levegőben keringő atkaürüléket. Az élelmiszer vagy foglalkozási allergének elkerülése valamivel egyszerűbb. Amennyiben a megelőzésre még sincs lehetőség, gyógyszeres kezelés válik szükségessé. A cél a tünetek megszüntetése a legkisebb gyógyszermennyiséggel, mellékhatások nélkül. Az allergiás betegek kezelését lépcsőzetesen vezetjük be, függően a tünetek súlyosságától. Minden kezelést megfelelő betegoktatással kell kezdeni, kérdezzen Ön is orvosától, hogy minél gyorsabb és eredményesebb legyen a tünetek megszűnése.

GYÓGYSZERES KEZELÉS
A gyógyszeres kezelés magába foglalja az antihisztaminok, orrsprayk, szemcseppek, szteroidok és hörgőtágítók, vagy megfelelő esetben az immunterápia alkalmazását. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kezelés kapcsán egyre nagyobb mennyiségben juttatunk be tisztított allergént, így a szervezet hozzászokik, és az allergiás reakciók végül csökkennek vagy megszűnnek.
Mint már többször említettük, az antihisztaminoknak kulcsszerepük van, ezek alkalmazása az allergiás terápia alappillére, mert a hisztamin kiváltotta tüneteket hatékonyan gátolják. Képesek enyhíteni az orrfolyást, az orrdugulást, a tüsszögést, a viszketést, a szemtüneteket, ugyanakkor számos mellékhatást is okozhatnak, például álmosságot, fáradékonyságot. Ezek a mellékhatások a régebbi gyógyszerekre voltak inkább jellemzők, mára már a gyógyszergyártók újabb és újabb korszerű antihisztaminokat fejlesztettek ki, melyek megtartották előnyös tulajdonságaikat, miközben mellékhatásuk egyre kevesebb lett. Némelyikük enyhe gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik, mely hosszú távon előnyös a nyálkahártya-károsodás megelőzése szempontjából.
Az újabb generációs antihisztaminok közül a levocetirizin igen gyorsan, már egy órán belül kifejti hatását és fokozatosan csökkenti a kellemetlen tüneteket. Hatása több mint 24 órán át tart, így elegendő napi egy tablettát bevenni. Ismeretlen eredetű csalánkiütés vagy pollenszezonhoz kötött allergia esetén a tünetek elmúlásával abba lehet hagyni a kezelést, de ha a tünetek kiújulnának, a megszokott módon folytatni kell azt. A levocetirizin hatóanyagot tartalmazó készítmények már 6 éves kortól adhatók, nem okoznak álmosságot, a pihenés szempontjából legkellemetlenebb orrdugulást is hatékonyan csökkentik, ezzel javítva az allergiás beteg életminőségét.
HÉTKÖZNAPI HELYZETEK, AMIKOR AKÁR EGY TABLETTA IS SEGÍTHET
– nagytakarításkor, könyvek leporolásakor kialakuló porallergiában
– ismert állatszőr-allergia esetén, pl. ha vendégségbe megyünk, ahol háziállat van
– hirtelen megfáztunk, teljesen eldugult az orrunk, de este még kihagyhatatlan programunk van
– kiránduláskor, váratlan csalán- vagy méh- és darázscsípésre
Ne felejtse, hogy amennyiben kezelés mellett, 1 hét után sem múlnak a kellemetlen tünetek, feltétlenül forduljon orvoshoz, mert további kivizsgálásra, és a terápia megváltoztatására lehet szükség.
Dr. Horváth Zsuzsanna
fül-orr-gége, allergológus szakorvos