Életmód

Tovább él, aki többet tanul?

A kutatók szerint akár eggyel több iskolapadban töltött év is sokat számíthat.

Két svéd kutató, Anton Lager és Jenny Torssander a Stockholm Egyetemtől 1 200 000 svéd adatait vizsgálták meg és azt találták, hogy azok, akik legalább 9 évig tanultak – szemben azokkal, akik csak 8 évig maradtak az iskolapadban –, 40 éves korukra alacsonyabb halálozási rátát mutattak.
A hosszabb ideig tanulók körében később ugyanis alacsonyabb volt a tüdőrákos, sőt mindenféle rákos megbetegedések aránya, valamint a balesetek és az iszkémiás megbetegedések száma is.
A tanulmány, noha nem talált ok-okozati összefüggést a tanulás hossza és a halálozási arány között, mégis bizonyítja a kapcsolatot. A kutatók az eredményeket a hosszabb tanulás miatt elért kedvezőbb életkörülményekkel magyarázták, szerintük ugyanis aki jobban él, annak életmódja egyúttal egészségesebb is. A tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences oldalain jelent meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése