Játssz! Sírj! Kérdezz! – Amit a gyerekektől eltanulhatunk

Próbáld fel újra a hullahoppot!

Gyerekkorban nagyjából egy komoly feladata van az embernek: teljes odaadással, elmélyülten játszani – amennyi a napba csak belefér. Na és ez az, amit a felnőttek már nem nagyon engednek meg maguknak. A nagy munkába járás, a stressz és az anyagi gondok közepette már nem fér bele se a mérleghinta, se a legó, se a hullahopp. Érdemes azonban visszaszokni rá – mert ahogy Csernus doktor is megmondta: a játék úgy hat, mint a kokain. 

 

Emlékszel még?

Nyugodtan kérdezz!

Rég tudjuk, a kicsik nemcsak kisvonatozni és gyurmázni tudnak, hajmeresztő könnyedséggel tájékozódnak a csúcstechnika kínai útvesztőiben. Pontosan tudják, mi az a touch screen (a felnőttek kedvéért: érintőfelület), a YouTube-on simán megtalálják az esti mesét, és az iPhone operációs rendszerét is updatelik, ha kell – és nem nézik hülyének a másikat (a felnőttet), ha az kérdezni mer, mert gyermekkorban a nemtudás még nem ciki. 

Merj maszatos lenni!

A kisgyerekek, bár az oviban megtanulják magabiztosan használni a kést és a villát, ha az étel bonyolultsága úgy kívánja, simán nekiesnek az ebédnek kézzel is – mert úgy egyszerűbb és jobb! Nincs még etikett, csak örömteli, jóízű lakmározás és maszatolás.

Bátran ugorj bele a pocsolyába!

Minden szülő életében eljön az a pillanat, amikor a gyermek talpig ünneplőben az udvaron megtalálja a legnagyobb pocsolyát, nekifut és a közepén landol. S miközben a felnőtt őrjöng és szitkozódik, elfelejti megnézni gyermeke arcát, ami az euforikus boldogságtól ragyog – mert a pocsolya kellős közepére megérkezni egyszerűen jó.

Sírj, ha úgy tartja kedved!

A felnőtt uralkodik az érzelmein: legyőzi a könnyeket, de nevetni is csak moderáltan mer, ha épp úgy kívánja a manír; viselkedik, nyomja a féket, elfojt és megfeszül, hogy megfeleljen aktuális szerepének. Mennyivel őszintébbek, egészségesebbek a gyerekek, akikben semmilyen érzelem nem reked meg: tíz másodperces váltással zokognak és nevetnek, toporzékolnak, ordítanak és tűzvörös orcával hahotáznak. Az érzelmek őszinte megélésének még van helye.

Csak semmi előítélet!

Fekete, fehér, fedél nélküli, fogyatékos, kopasz vagy raszta: a kicsiknek a hétköznap embere olyan, akár egy nagy színes kifestő, amire izgatott kíváncsisággal, rossz érzés nélkül tekint. Minden ember egy külön történet, egy izgalmas mese, ahol még nincs helye gyűlöletnek, undornak és előítéletnek, csak elképesztő mennyiségű kérdésnek. 

 Egészen biztos, hogy ez is nagyon jó érzés lehet!

Nem kell félni!

Pókok, békák, egerek, siklók: a felnőttek nagy részénél már e szavak puszta hallatán beindul a hidegrázás, míg a gyerekek mélységes szeretettel és érdeklődéssel közelednek a „félelmetes” élőlényekhez. Kár, hogy a félelmet aztán eltanulják, és éppoly undorral viseltetnek majd a tenyérnyi élőlények iránt, mint mi. 

Legyél újra önfeledt!

A különösebb ok nélküli boldogságban a picik verhetetlenek, ők még mernek önmaguk lenni. Elég, ha megnézzük, hogy táncol egy kisgyerek és egy felnőtt. A különbségben a hosszú évek alatt felgyülemlett gátlások, az örökös megfelelési kényszer, és a „mit szólnak majd a többiek” korlátok is benne vannak – belőlük, hála istennek, ez még hiányzik.

Bátorság és előre!

A meredek sípályának nekirugaszkodni, a biciklire pótkerék nélkül felpattanni, apa ölében a kormányt átvenni csupa izgalom és móka, félni nem kell, azt se tudják, mit jelent az. Kaland van és kacagás! Az újba belevágni jó!

Kihagytunk volna valamit? Oszd meg velünk!