Simone Schnall, a Cambridge Egyetem pszichológusa munkatársaival öt kísérletet folytatott le, melyek mindegyikében a fekete-fehér szín, illetve a szimmetria-aszimmetria metaforájának ítélőképességre gyakorolt hatását figyelték meg. Az első kísérlet során 111 résztvevő véleményét kérték ki egy online felmérés során, ahol egy olyan férfiről kellett ítéletet hozniuk, aki – anyagi helyzete okán – kénytelen volt lopással hozzájutni rákos felesége életmentő gyógyszereihez. Egyes alanyok a történetet fekete-fehér, sakktáblaszerű keretbe helyezve olvasták, míg mások szürke keretben, egy harmadik csoport pedig sárga és kék kockás keretbe foglalva. Az eredmények azt mutatták, hogy az első csoportba tartozók jóval szélsőségesebb ítéletet hoztak a férfi ügyében, míg a másik két csoport hasonló módon formált véleményt.
A második vizsgálat során hasonló módon kellett ítéletet mondani a dohányzásról, és itt is a fenti eredmény született.
A többi három kísérlet során a szakemberek egy újabb metaforát használtak. Ennek során a résztvevőknek egyrészt az igazságosságra vonatkozó kérdéseket tettek fel, másrészt pedig semleges kérdéseket, melyeket egyesek aszimmetrikusan elrendezve, mások szépen, párhuzamosan összeállítva olvashattak. Az eredményekből kiderült, hogy az aszimmetrikus elrendezés szélsőségesebb ítéleteket hozott ki az emberekből, míg a szimmetrikusan rendezett árnyaltabbakat.