nlc.hu
Életmód
Tudod, ki vagy valójában?

Tudod, ki vagy valójában?

Megtanulhatjuk, miként hozzuk összhangba gondolatainkat, érzéseinket és cselekedeteinket, ha a Gestalt-irányzatot hívjuk segítségül. Így tudatosíthatjuk erősségeinket, élesebben láthatjuk akadályainkat, és búcsút inthetünk álarcainknak.

A Gestalt-pszichológia – a régi lélektani felfogásokkal ellentétben – nem választja szét az emberi viselkedés lelki és testi oldalát, úgy veszi, hogy a gondolatok és a cselekvések ugyanabból az „anyagból” fakadnak. A terápia során nem arra helyeződik a hangsúly, amit a kliens/csoporttag mond, hanem arra, mit tesz az adott helyzetben. A terapeuta és a csoporttagok visszajelzései segíthetnek fantáziáink és viselkedésünk megértésében. De az analitikus pszichoterápiával ellentétben ide nem a múltban való elmélyüléssel, hanem a jelen megtapasztalásával jutunk el. Ahogy Arnold Beisser, a Gestalt-terápia egyik alapítója fogalmazott: „A »változás« akkor következik be, amikor valaki azzá válik, ami, és nem amikor az próbál lenni, ami igazán nem ő.”

Tudod, ki vagy valójában?

 

Valóságok találkozása

Fritz Perls, a módszer kidolgozója szerint a gondolkodás nem más, mint elnémított beszéd. Általában azért alkotunk mondatokat, hogy hassunk másokra, és csak ritkán beszélünk azért, hogy kiadjuk önmagunkat. Gyakran maszkot viselünk, például egy mosoly mögé rejtjük a valódi érzéseinket. Mindezt tudatosítanunk kell ahhoz, hogy változtatni tudjunk. „Időbe telik, amíg ráeszmélünk, hogy amit a másikban látunk, az nem biztos, hogy benne van – világosít fel Mondok Árpád csoportvezető, a Magyar Gestalt Egyesület tagja. – Amíg ezeket a különbségtételeket nem tapasztaljuk meg, nehéz lesz egységre találnunk önmagunkban. A Gestalt-módszerrel megtanulhatjuk, hogyan hozzuk összhangba gondolatainkat, érzéseinket és tevékenységeinket, és miként terjesszük ki mindezt a hétköznapokra. Azt az utat érdemes járni, amiről bebizonyosodott, hogy egyensúlyt hoz számodra – folytatja szakértőnk. – Az eljárás lényege az együtt tapasztalás. Megeshet például, hogy egy találkozás – érhetetlen módon – félelemmel tölt el. A te döntésed, mit kezdesz ezzel. Érdemes átgondolnod, vajon már előtte benned volt-e ez az érzés, esetleg attól jelent meg, ami közöttetek történt, vagy az a másik személy emlékeztet valakire? A terápia során mindezeket a kérdéseket megfogalmazhatjuk, kimondhatjuk. Közben az is kiderülhet, hogy nem is bennünk lakozik a félelem, hanem a másikban. A csoporttagok ennek a jelenségnek a szemlélőiként közvetíthetik az érzéseiket. Nagyon beszédesek a mozgásos feladatok is. Árulkodó, ki hogyan lép kapcsolatba a többiekkel. Ami pedig már a felszínre tör, arra rá lehet nézni, rá lehet kérdezni: Látod-e, hogy ha nem lépsz, sosem kerülsz kapcsolatba? Látod-e, hogy sosem nézel a többiek szemébe?”

 „Oldottabb és lazább lettem az önismereti program hatására”
Andrea a munkája révén ismerkedett meg a módszerrel, amely mára életfilozófiájává vált. „Évekkel ezelőtt humánerőforrás-szakemberként hallottam először a Gestalt-alapú önismereti programról – meséli Szabó Andrea. – Elmentem egy tréningre, ahol megéreztem, mennyire nehéz az »itt és most«-ban létezni. A módszer megvilágította számomra, hogy korábban mindent fejben oldottam meg, a testi jelzéseimmel nem voltam kapcsolatban. Pedig a test-érzés-gondolat hármasa adja az egész rendszert. Amióta ezzel foglalkozom, színesedett a fantáziám, játékosabb vagyok, több a spontán megélésem, vagyis mindaz, amit már-már gyerekesnek nevezhetnénk, engem oldottabbá, lazábbá tett. Intenzívebb színekkel festem az életem, ennek köszönhetően sokszor nagyobb a szomorúságom, de nagyobb az örömöm is. Erősebb impulzusokat élek meg, mint valaha. Például évek óta járok át a budai Váron, és most újra tudok örülni a Halászbástya látványának. Képes vagyok olyan dolgokra is rácsodálkozni, amelyeket korábban észre sem vettem.”

 

A terapeuta „repülni” tanít

A módszer az élet minden területén működik. Csak időt kell hagynunk arra, hogy megfigyeljük, mi van bennünk és körülöttünk, és mindez hogyan hat ránk. „Olyan helyzeteket teremtünk, amelyekben óhatatlanul hatunk a tudatalattira.”
A terapeuta felhívja a figyelmet azokra a történésekre, amelyek alakot öltenek. Például egy párokkal dolgozó csoportban jól látható lehet, ha a nő visszatartja a levegőt, amikor a férjéről beszél. Ilyenkor meg kell figyelnie az érzéseit, vagy azt, mi történik, ha szép lassan kifújja a levegőt – avat be egy helyzetbe Mondok Árpád, majd egy konkrét példát említ. – Az egyik csoportomban egy hölgy erős féltékenységet élt meg, megkértem, hogy rajzolja le az érintett szereplőket. Az ábráján volt egy ismeretlen is, hiszen attól tartott, hogy a férje szeretőt tart. Mivel végig a párjával foglalkozott, újabb alkotásra buzdítottam, amin az ő legfontosabb kapcsolatait

Ahol segítséget kaphatsz:
• Mondok Árpád elérhetősége: www.anahata.hu
• Magyar Gestalt Egyesület: www.gestalt.hu 

kellett papírra vetnie. A rajzból kiderült, hogy a férjének van egy lánya. Ezt a másik háromszöget látva – benne saját magát, a férjet és a nevelt lányt – rádöbbent, hogy ő maga a »harmadik«, hiszen a nevelt lánya féltékeny rá. Azáltal, hogy »meg tudta szólítani« az érzéseit, egyértelműbbé váltak a lehetőségei és a helyzete. A Gestalt-módszer ahhoz a folyamathoz hasonlít, mint amikor a madár repülni tanul. A terapeuta ebben a tanulásban kíséri kliensét, közben szembesít a félelmeinkkel és az akadályainkkal. Az a fontos, hogy észrevegyük, mit tehetünk önmagunkért az adott helyzetben.”

Tudod, ki vagy valójában? Cikkünk a Nők Lapja Psziché június–júliusi számában jelent meg.
A tartalomból:

  • A drogról tabuk nélkül – Szabó Győzővel és Csernus Imrével
  • Így kezeld a kamaszt! Interjú Tari Annamáriával és Vekerdy Tamással
  • Az eltűnt szex nyomában – Van visszaút, ha elmúlik a vágy?
  • EQ – A 21. század legfontosabb képessége
  • Példamutató nagymamák

    Ha előfizetnél a magazinra, itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top