Az utóbbi egy évben indult útjára a FOMO-jelenség, mely a „fear of missing out” angol kifejezés rövidítése. Magyarra úgy fordíthatnánk le: félelem a lemaradástól. De mit is takar ez az újdonsült fogalom? A napjainkban elszaporodó online közösségi oldalak, melyeken posztolhatunk, lájkolhatunk, pinnelhetünk, taggelhetünk és csekkolhatunk, újfajta szociális nyomást mérnek ránk. Már nem csupán életünk pillanatképeit tölthetjük fel a netre, de javasolhatunk ismerőseinknek linkeket, fotókat, híreket. Sőt arról is tájékoztathatjuk őket, épp merre tartunk, milyen rendezvényeken veszünk részt. A FOMO-s kényszer miatt úgy érezhetjük, ha nem teszünk ki az üzenőfalunkra képeket, divatos témákat, és nem jelentkezünk be a mobilalkalmazáson abba az étterembe, ahol épp a kávénkat isszuk, kilógunk a sorból. Mindemellett, hogy le ne maradjunk a „virtuális szóbeszédről”, állandóan nyomon is kell követni ezeket az oldalakat.
Posztolok, tehát vagyok
„Régebben a televízió töltötte be ezt a funkciót: féltünk, ha kihagyjuk azt a sorozatot, amit a fél világ néz, kevésbé tartanak minket tájékozottnak, nem fogad be minket munkahelyünk, baráti körünk – magyarázza Füredi Krisztián pszichológus, szexuálpszichológus, párterapeuta. – Ez a fajta »le ne maradjak valamiről« kényszer az internet megjelenésével sokkal személyesebbé vált. Az intim szféra látszólag megszűnt, ma már életünket, gondolatainkat is közzétesszük. Az, hogy elfogadjanak minket, felfigyeljenek ránk, valós szociális igényünk. Ezeken a közösségi oldalakon azonban ezt a figyelmet kisebb erőfeszítéssel érhetjük el, mint a valós életben. Kevesebbet kell adnunk magunkból, mégis egyfajta közösségi élményben lehet részünk.”
Álkapcsolatok hálója
A gond akkor kezdődik, ha nem a szerepüknek, funkcióiknak megfelelően használjuk ezeket az oldalakat. „A virtuális közösségi élmény egyfajta álintimitást ad csupán, valójában felületessé tesz, és épp az életszerű, igazi kapcsolatoktól szigetel el minket – figyelmeztet Füredi Krisztián. – A közösségi oldalakat úgy kell kezelni, mint egy érdekes könyvet vagy magazint. Segítségükkel szórakozhatunk, de nem szabad nagyobb jelentőséget tulajdonítani nekik. Szánjunk időt a hús-vér emberi kapcsolatainkra is. Igaz, hogy egy valós viszony több energiát, odafigyelést igényel, hiszen meg kell hallgatnunk a másikat, kezelni kell az esetleges konfliktusokat, ugyanakkor ez adja meg azt a mély intimitást, amelyre valóban vágyunk.” Ha párkapcsolatban élünk, mégis egyedül érezzük magunkat, és a másik iránti igényünket a közösségi portálokon éljük ki, próbáljuk átcsoportosítani erőforrásainkat. Teremtsünk párunkkal közös programokat, újra ismerjük meg egymást, beszélgessünk!
Csak itt, csak most
A FOMO-s kényszer egy másik aspektusa a szingliket érintheti. Ugyanis ez a fajta „jelen kell lennem” kényszer az élet más területeire, például az ismerkedésre is kiterjedhet. Sokszor a párkeresők nem mernek nemet mondani egy-egy bulira, mert félnek, hogy életük nagy szerelmét szalasztják el, ha otthon maradnak. Ezért magukra erőszakolják a szokásos péntek és szombat esti partizást. Ám hajnalban csalódottan térnek haza, hogy Mr. Igazi megint nem bukkant fel ott, ahol ők várták. Az egyedülállók ilyenkor épp a FOMO-s kényszer miatt zárják ki magukat a pártalálásból. Szakértőnk, Füredi Krisztián pszichológus szerint azonban erről leginkább a fogyasztói társadalom tehet, nem az internet. „Azt gondoljuk, az élet dolgai, éppúgy mint a termékek, amiket megvásárolhatunk, járnak nekünk. Így a párkapcsolat is! Pedig sokszor szükség van az egyedüllétre, és sokkal hasznosabb, mint egy gyorsan beszerzett új partner – magyarázza Füredi Krisztián. – Egy buli éppolyan felületes, mint egy közösségi oldal az interneten. Persze sokan vannak körülöttünk, ezért bármi megtörténhet, de épp emiatt kevesebb figyelmet és időt is szánunk a többiek megismerésére. Hiszen mindig van másik. Itt a mennyiség számít, mint egy szupermarketben. Azt hisszük, ha nagyobb a választék, könnyebben találunk társat. Ám ez ugyanolyan illúzió, mint a közösségi oldal álintimitása.”
| A virtuális és a valós élet határán Petra két éve rendszeresen látogatja az egyik közösségi oldalt. Ilyenkor a barátaival chatel, elolvassa az érdekesebb, viccesebb bejegyzéseket, vagy épp a frissen feltöltött fotókat nézegeti. Napi két óránál többet azonban nem tölt az oldalon. Ám nem volt ez mindig így. „Eleinte, az újdonság hatása miatt és talán azért is, mert kicsit magányos voltam, annyira elkapott a hév, hogy függővé váltam és fél napokat-napokat a neten lógtam – meséli a 26 éves Bauer Petra. – Posztoltam, kommenteltem, képeket töltöttem fel. Ha sütöttem valami finomat, ha volt egy jó gondolatom, mindent megosztottam az oldalon. Ebben a netes közösségben éltem a mindennapjaimat, és jólesett, amikor egy-egy fotómat lájkolták. Persze volt, aki túlszárnyalt e téren. Az egyik barátnőm szinte minden percéről beszámolt, képet tett fel az új ruhájáról, vagy épp közvélemény-kutatást rendezett arról, miben menjen bulizni. Ez már túlzás.” Petránál ez a lelkesedés idővel alábbhagyott. Ma kevésbé közlékeny, és különböző biztonsági műveleteket is végrehajtott az adatlapján, hogy csak az lássa a képeit, aki közelebb áll hozzá. „Pozitívum a közösségi oldalban, hogy sok olyan emberrel tudom tartani a kapcsolatot, akikkel eddig esetleg nem sikerült, például volt osztálytársakkal – fűzi még hozzá Petra. – Emellett rengeteg érdekes programról is itt szerzek tudomást, ahová ellátogatva egy igazán jó napot töltünk együtt a barátnőimmel. Ma már tudom, mennyi időt érdemes a közösségi oldalra szánni, és nem zavar, ha akár egy hétig nem tudok fellépni, mondjuk egy nyaralás miatt. Régen ilyenkor szorongtam, hogy kimaradok valamiből, és épp a lényegről feledkeztem meg: a valós kapcsolatokról és élményekről. Most jobb a szabadban lenni a barátokkal, mint a gép előtt ülni és csak olvasni, hogy mások kivel és hogyan érzik jól magukat. Idén ehhez tartom magam.” |
Vadászfunkció
Az ismerkedés nem egy casting, ahol különböző szempontok alapján megvizsgáljuk a jelölteket, és pár másodperc alapján eldöntjük, ki kell nekünk és ki nem. „Ha így ismerkedünk, ne csodálkozzunk, hogy nem találunk senkit, főleg akkor, ha kényszerből mentünk el egy partira párt vadászni – fejti ki Füredi Krisztián. – A vonzalom lassan alakul ki, ahogy megismerjük a másikat. Sokkal több esélyünk van párt találni, ha kevesebb emberrel ápolunk minőségi kapcsolatot, hagyjuk, hogy maguktól alakuljanak a dolgok, és picit visszaveszünk a keresési kényszerből. Ha félünk, hogy a buli kihagyásával leendő párunkról is lemondhatunk, akkor nem tudjuk átadni magunkat a helyzetnek, és így kevésbé leszünk vonzóak. Inkább tegyük azt, amihez kedvünk van, és akarjuk jobban megismerni a körülöttünk levőket. Általában ilyenkor botlunk a nagy szerelembe, hiszen ekkor önmagunkat adjuk, ami a legnagyobb vonzerő.”
Ahol segítséget kaphatsz:
Füredi Krisztián pszichológus: www.szexualterapia.eu
Cikkünk a Nők Lapja Psziché június–júliusi számában jelent meg.
A tartalomból:
- A drogról tabuk nélkül – Szabó Győzővel és Csernus Imrével
- Így kezeld a kamaszt! Interjú Tari Annamáriával és Vekerdy Tamással
- Az eltűnt szex nyomában – Van visszaút, ha elmúlik a vágy?
- EQ – A 21. század legfontosabb képessége
- Példamutató nagymamák
