nlc.hu
Életmód
Mégsem olyan könnyű elcsípni a hazugokat

Mégsem olyan könnyű elcsípni a hazugokat

Aki félrenéz, miközben hozzánk beszél, az nem füllent, csak gondolkodik. Te miből olvasod ki, hogy valaki hazudik?

A hazugságról árulkodó jelek között tartottuk számon eddig azt, ha valaki félrenéz vagy felnéz, miközben hozzánk beszél. Az elméletet a hetvenes években dolgozták ki és ma is tanítják különböző tréningeken, de amikor próbára tették, nem állta meg a helyét, adta hírül az International Science Times.

Mégsem olyan könnyű elcsípni a hazugokat

Első körben csak hazudó és igazmondó tesztalanyok szemmozgását figyelték, és egyik csoport szeme sem járt másként. A második körben trükkösebbek voltak, a résztvevőknek elmagyarázták, hogy a szemmozgás alapján ki lehet szúrni, ha valaki hazudik, majd ezzel a tudással felvértezve kellett megtippelniük, hogy igazat beszélnek-e nekik. Nem jártak nagyobb sikerrel, mint azok, akikkel nem közölték a titok állítólagos kulcsát.

A hazug szülők sem árulták el magukat

Viszont még ezzel sem tekintették lezártnak az ügyet, visszanézték olyan szülők nyilatkozatait, akiknek korábban eltűnt a gyerekük, de azóta már kiderült, volt-e rejtegetnivalójuk. Hiába meresztették a szemüket a kutatók, nem néztek ferdébben azok a szülők, akikről azóta kiderült, hogy hazudtak.

„Ettől még igaz, hogy a másik ember szemébe nézve leolvashatunk bizonyos dolgokat” – nyilatkozta egy pszichológiaprofesszor a felfedezésről. Szerinte a szemmozgás valójában azt jelzi, hogy a hosszú távú memóriánkból próbálunk éppen előásni valamit, mondjuk azt, hogy melyik évben sütöttük először azt az isteni mandarinos kacsát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top