Életmód

Simítsd ki a ráncaid spéci hajcsattal!

Olcsóbb, mint a ráncfelvarrás, igaz, a fiatalító hatás csak átmeneti.
Előtte-utána
Kicsit hitetlenkedünk, de állítólag
ez az előtte-utána fotó

A legújabb fiatalító eszközt az amerikai Kimberly Aschauer találta fel. Az asszony a fia esküvőjére készülődve fontolgatta, hogy felvarratja az arcát, de nem volt elegendő pénze a nagyjából 5000 dollárba – azaz több, mint 1 millió forintba – kerülő  beavatkozásra. Észrevette azonban, hogy ha kétoldalt szorosan hátrahúzza a haját, akkor az arcbőre is meghúzódik és kisimul. Így jött az ötlet, hogy készítsen egy olyan hajbavalót, mely ugyanígy hátrahúzza és meg is tartja a tincseit.

A Facelift Bungee nem más, mint egy erős gumipánt, melynek a két végén egy-egy csat van. A felhelyezéshez előbb a halántékon le kell választanunk egy-egy hajtincset, ezt befonni, majd a csatok segítségével, a halántékon áthúzott gumipánttal rögzíteni. Ezután a pántra már csak rá kell fésülnünk a hajunkat úgy, hogy ne látsszon és kész is vagyunk.Simítsd ki a ráncaid gumipánttal!

Bár az eredmény nyilvánvalóan csak átmeneti, rendkívül költséghatékony: a pánt ára ugyanis mindössze 24,99 dollár, azaz alig 6000 forint, ami elenyésző egy plasztikai beavatkozás árához képest.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top