Hosszú és nehéz folyamat az elengedés, amire kezdő szülőként nem szívesen gondolunk. Pedig ahogy a szülésre, az anyává és apává válásra is tudatosan készültünk, úgy kell csemeténk függetlenedésével is időben foglalkoznunk.
Az első önálló lépések
„Csecsemőkorban a gyermek és az anya teljes szimbiózisban élnek. A szoptatás, az altatás, a gyakori simogatás, ölelgetés a méhen kívül is az »egy test – egy lélek« élményét erősítik – magyarázza Standovár Sára pszichológus, gyermekterapeuta. – De attól a pillanattól kezdve, hogy a kicsi a saját lábára áll és egyedül fedezi fel a világot, elkezdődik egy évtizedekig tartó folyamat, melynek a végső állomása a felnőtté válás és az elköltözés.” A szoptatás állandó vitatéma: meddig, hol és milyen rendszerességgel végezzük? Standovár Sára szerint a túl sokáig tartó és erőltetett anyatejes etetés már visszahúzhatja a kicsit az önállósodásban. Ha a 9–12 hónapos baba láthatóan nem igényli a cicizést és az ezzel járó rituálékat, hagyd leválni. A tapasztalatok azt mutatják, a két-három évig szoptatott gyerekek között több a visszahúzódó, félénk óvodás. A szakember szerint egy csecsemőnek a szeretetet, a biztonságot, az anyával való intenzív kapcsolatot a szoptatás jelenti, de másfél-két éves kortól ezt a közös játék, beszélgetések, puszilgatások megfelelően helyettesítik.
Dac és döntés
„Eszter hat hónapos volt, beszélni sem tudott még, de ha gyerekeket látott, szinte kiugrott a babakocsiból – meséli Hegyi Nóra, mennyire korán vette észre, hogy ő már egymagában kevés kislánya igényeinek. – Úgy terveztem, hat-nyolc hónap után visszamegyek dolgozni, de annyira belemerültem a babázásba, hogy későbbre toltam. Aztán már Eszter döntött: tizenöt hónaposan heti háromszor egy családi napközibe járt, annyira vágyott a gyerektársaságra.” Nincsenek általános érvényű szabályok, figyelni kell a kicsi visszajelzéseit, és alkalmazkodni hozzájuk. Ami a felnőttek számára dac, az a csemetének önálló döntés, hiszen két-három éves korban kezd önmaga lenni. „Nóra jól tette, hogy a saját igényei elé helyezte kislánya vágyait, ezzel segítette, hogy kibontakozhasson az egyénisége – mondja a pszichológus. – De semmiképpen ne feledkezzünk meg a korlátokról! Ne hagyjuk például, hogy egy kétéves mondja meg, mikor induljunk haza, mikor feküdjön le, vagy bevegye-e a gyógyszert. Hagyjuk viszont egyedül fogat mosni, két-három felkínált ruha közül választani és felöltözni.” Ha egy dackorszakosnak van lehetősége választani, kevesebb lesz a vita, a duzzogás, és észrevétlenül megtanulja kulturáltan kifejezni az igényeit. Ebben sokat segít az „utánzós” játék – főzhet a szülőkkel a konyhában, bepakolhatja a szennyest a mosógépbe, vagy kisminkelheti néha az anyukáját.
Óvodások lettünk
„Lola egyéves volt, mikor visszamentem dolgozni, ezért napközben a nagymamák vigyáztak rá felváltva. Két és fél éves korában viszont úgy éreztem, eljött a gyerekközösség ideje, és beírattam egy családi napközibe – meséli Szabó Linda kislánya beszoktatásának történetét. – Szeptembertől júniusig küzdöttünk, hogy végre sírás nélkül búcsúzzunk el. Amikor becsuktam magam mögött a napközi ajtaját, jól érezte magát, otthon is lelkesen mesélt a csoportról, de a reggelek katasztrofálisak voltak. Előfordult, hogy pizsamában mentünk, mert elindulni sem akart. Tudtam, hogy sokat volt felnőttek között, de nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz elfogadnia a gyerekek közelségét.” Egyéves korban már minden kicsi igényli a közösséget. Ilyenkor jutnak el oda, hogy nemcsak egymás mellett, hanem egymással is játszanak. Ezért az egészséges fejlődéshez akkor is szükségük van a kortárs közösségre, ha a szülő otthon tudna maradni velük, vagy nehézkes a beszoktatás. „Megérte a küzdelem Lolával, látványos volt a fejlődése – folytatja Linda. – Idővel én is rájöttem, nem szabad hagynom magam zsarolni az ovi ajtajában. Gyors puszi, kis sírás, aztán futok! Lolának pedig ez a mondat jött be: „Most nem anya, hanem az óvó néni vigyáz rád egy kicsit, aztán jövök érted.”
„Egy háromévesnek bírnia kell a szeparációt, egy napot a szülők nélkül – magyarázza a szakértő. – Az a gyerek, aki nagycsaládban él, vagy sokat járt bébiközösségbe, könnyebben szokik be, mert megtanulta, hogy néha más vigyáz rá. De mindenképpen sokat kell beszélni, könyvekből mesélni neki arról, mi vár majd rá a közösségben, hiszen másokhoz igazodni még a legvagányabbat is megviselheti.” Standovár Sára szerint fontos betartani a fokozatosság elvét. Ha már megvan a kiválasztott ovi, érdemes többször arra sétálni, elmenni a nyílt napra. A kicsinek meg kell engedni, hogy magával vigye kedvenc kabaláját, pelenkáját vagy játékát. Ezek az úgynevezett „átmeneti tárgyak” összekötik őt a távol lévő anyukával – ezért nem szabad elvenni tőle az ovi kapujában sem.
| Anyagi függetlenség Az első zsebpénz Kisiskoláskorban adjunk neki először költőpénzt. Az sem baj, ha kezdetben felesleges dolgokat vesz belőle, a pazarlás következményeit is tanulja meg. De rendkívüli pótlást ne adjunk neki! Mikortól dolgozzon? A nyári szünetben egy középiskolás már dolgozhat. Ha év közben is szükség van a keresetére, akkor olyan munkát válasszunk, ami nem megy a tanulás rovására (pl. hétvégi kisegítői állás). Mire költheti a vagyonát? Ne szóljunk bele, mit vegyen az első keresetéből. A felnőtté válás egyik lépcsőfoka, ha egyedül tud gazdálkodni a fizetésével. Könnyebben lép ki a család kötelékéből, ha megtanult bánni a pénzzel is. Meddig tartsuk el? Ha egyetemistaként még otthon lakik, akkor is legyenek olyan dolgok, amiket neki kell finanszíroznia (pl. ruhavásárlás, tandíj, szórakozás). |
Kisiskolásból tinédzser
Az alsó tagozatban köttetnek az első igazi barátságok, és jelenik meg az ezzel együtt járó titkolózás, ajtózárás. A pszichológus azt javasolja, hagyjuk meg a kisiskolásnak a titkait, ettől még nem veszítjük el őt. Ha jó a kapcsolatunk vele, előbb-utóbb úgyis megosztja velünk ezeket, mert kíváncsi a véleményünkre. „A serdülőkor már korántsem ilyen nyugodt időszak. Teljesen normális, ha egy tinédzser időről időre megtagadja a szüleit, ellenszegül az apjának, elhangzik néhány keményebb szó, és becsapódik egy-egy ajtó – magyarázza a szakember. – Jusson eszünkbe, a serdülőkor éppen olyan átmeneti állapot, mint a dackorszak volt, csak most már bátrabban és konkrétabban tudja magát kifejezni a gyerek. Hogy megtalálja a saját identitását, ahhoz szabadságra van szüksége. Ne lepődjünk meg, ha egyik héten egy gördeszkással, később egy állatvédővel, néhány hónap múlva pedig egy tetoválásokkal tarkított baráttal futunk össze a lakásban. Ugyanakkor ne engedjünk meg neki mindent, a függetlenedés felelősséggel is jár. Semmi baja nem lesz, ha be kell ágyaznia, néha ki kell ugrania a boltba vagy a csekket feladni.”
Az új élet kezdetén
Minden családban eljön egyszer az a pillanat, amikor megjelenik az a bizonyos harmadik, aki elveszi apuci kicsi lányát, és elviszi anyuci kicsi fiát – ezzel pedig véget ér a leválás rögös útja. Fontos, hogy elfogadjuk a gyerek választottját. Ha ellenérzéseink vannak, beszélgessünk róla. Standovár Sára szerint a szülőknek nincs beleszólásuk a fiatal döntésébe. Hagyjuk rá, és bízzunk benne, de persze finoman lehet kritizálni. Az senkinek sem jó, ha Pán Pétereket nevelünk, akik még negyvenévesen is az anyjuk szoknyája mellett ülnek. Az ilyen felnőtteknek terápiára van szükségük, önismereti tréningekre, hogy bepótolják, amire kiskorukban nem volt lehetőségük: lassan és fokozatosan kilépni az önálló életbe.
Hasznos olvasmányok:
• Verena Kast: Engedd el őket és találj magadra – leválás gyermekeinkről (Európa)
• Susan Forward: Mérgező szülők (Háttér)
Ahol segítséget kérhetsz:
• Standovár Sára pszichológus, integratív gyermekterapeuta honlapja: www.gyermekmosoly.wordpress.com
• www.bedestan.hu
Cikkünk a Nők Lapja Psziché Gyerek különszámában jelent meg. Már kapható a magazin szeptemberi száma.
A tartalomból:
- Nem kívánt szerelmek
- A hűtlenség mint kapcsolatépítő
- Szabadulni a függőségtől
- Kipróbáltuk a táncterápiát
- Megosztani vagy megélni – Dr. Szondy Máté írása
