Elaine N. Aron pszichoterapeuta nem véletlenül lett a szuperérzékenység nagykövete. Ahogy Szuperérzékeny vagyok? című könyvében írta, mielőtt kiderült, miért is érzi magát annyira másnak, sok időt töltött a mosdóban zokogva, attól tartva, hogy becsavarodik. Kötete komoly kutatás eredménye. Aron szerint az érzékenység legtöbb esetben öröklött tulajdonság, és bizonyos körülmények hatására felnőttkorra ez a vonás el is halványulhat. Ilyen a környezet határozottságra való biztatása, a hangos, zsúfolt közegben – pl. nagycsaládban – való nevelkedés, a korai sportkarrier, a biztonságos kötődés. Az érintettek felnőve úgy viszonyulnak érzékenységükhöz, mint annak idején az első gondozójuk – leggyakrabban az édesanyjuk. Lehet, hogy túlvédik (begubóznak), vagy éppen elhanyagolják magukat (túl sokat dolgoznak). „A HSP (highly sensitive person) személyiségek hajlamosabbak allergiára, étkezési és alvási problémákra – tudjuk meg Ambró Judittól, aki ma mentálhigiénés szakemberként segíti hasonló lelkialkatú társait. – Egy szuperérzékeny embert már egy átlagosan harcos munkanap is lefáraszthat annyira, hogy estére magányra vágyik. Ezért elegendő mennyiségű visszavonulásra van szüksége ahhoz, hogy feltöltődhessen. Hasznos számára a rendszeres fehérjedús táplálkozás, a minőségi alvás és a kirándulás.”
Félreértett lelkek
Judit gyermekkora a kirekesztettség érzésével telt. „Időnként láthatatlannak gondoltam magam – emlékszik vissza kamaszéveire. – Sok erőt adott a versenysport, szép eredményeket értem el tájfutásban, ami segített kiszakadni a zavaró ingeráradatból. A szuperérzékenyeket különösen fárasztja a zaj és a nyüzsgés, mert az idegrendszerük fokozottan reagál a környezeti hatásokra. Az átlagosnak mondható 30-40 százalék helyett a külső ingerek 80-90 százalékát érzékelik. Amikor valaki szembesül azzal, hogy HSP személyiség, az első reakciója gyakran a döbbenet, vagy akár a hárítás is lehet. Számomra sokat adott a bizonyosság – mondja Judit, aki arra törekszik, hogy a szuperérzékenyeknek irányt mutasson egy harmonikusabb élethez. – Ma már tudom, kiben bízhatok, átlátom az összefüggéseket, így kevesebb kudarc ér, mint korábban.”
Érzelmi előnyben
Háy Vera közgazdász végzettséggel egy bankban dolgozik, határozott és jó kommunikátor. Szakmája nem tükrözi az érzékenységét, mégis hasznát veszi ennek a tulajdonságának, például a tárgyalások során. „A megbeszéléseken általában én veszem fel leghamarabb a fonalat. Rögtön átlátom az erőviszonyokat, megérzem a hangulatokat, és hogy kit nyerhetek meg szövetségesemnek. Volt idő, amikor úgy véltem, más szakmát kellene választanom, aztán úgy döntöttem, a meglévőt változtatom élménnyé. Minden előnye ellenére a hétköznapokban nem könnyű megélni az érzékenységet, hamar fellázad a testem a túlterhelés ellen.” Vera empátiáját környezete is érzi, ezért sokan kapaszkodnak belé, és ez jelentős energiát igényel. „Mára megértettem, hogy nem kell mindig rendelkezésre állnom. Néha nehezen élem meg, ha a környezetem nem érzékenyen reagál a dolgaimra. A nagyfiam elszakadási kísérleteit is túlságosan magamra vettem. A párkapcsolatokban pedig az okozott problémát, hogy az alfahímekhez vonzódtam, kerestem az erőt, ami belőlem hiányzik.” Verának néhány éve Ambró Judit ajánlotta, hogy töltse ki a HSP-tesztet (amely egyébként Elaine N. Aron könyvében is megtalálható). Hamarosan Vera is csatlakozott a szuperérzékenyeket támogató csoporthoz. Két-három havonta találkoznak, és megosztják egymással a tapasztalataikat.
A szuperérzékenység jellemzői
|
Riasztó „másság”?
A szuperérzékenységben legalább annyi férfi érintett, mint ahány nő. A szerelemben végletesen gondolkodnak. A harmincas éveiben járó András erről így mesélt. „A társkeresés során gyakran szembesülök azzal, hogy a nők nem fogadnak el. Megérzik, hogy nem a megszokott forgatókönyvvel állnak szemben, és riasztani kezdi őket a »másságom«. Van, aki megijed, van, aki nem tudja hova tenni a dolgot, más jól szórakozik rajta. Persze akadnak, akik felismerik, hogy itt egy pozitív másságról van szó. A szuperérzékeny emberek tudják, mit akarnak, ezt határozottan meg is fogalmazzák, és ki is tartanak emellett. Tény, hogy ugyanakkor nagyon sérülékenyek is. Egyre nagyobb megpróbáltatást jelent közel engednem magamhoz valakit, anélkül hogy a bőrömet a vásárra ne vinném.”
Ne akard átformálni!
Galambos Kati is szuperérzékeny. Amikor a kisfián hasonló jeleket tapasztalt, sokáig szorongott a helyzettől. „Csecsemőkorban az érzékszervi érzékenység (zajra, szagokra, hőmérséklet-változásra), a bőrreakciók (allergia, ekcéma), az emésztési problémák (gyakori hasmenés), a sok sírás, az idegenek elutasítása lehetnek a jelek – mondja Kati. – Amikor már nagyobb volt a fiam, láttam, hogy nehezen kapcsolódik a többi gyerekhez, sokat van egyedül, inkább szemlélődik. Tudtam, hogy nem szabad beleszólnom abba, kivel és hogyan barátkozik, de közben féltem attól, hogy kívülálló marad. Ovisként hónapokig a mászóka tetején ücsörgött. Otthon ezt úgy mesélte el, hogy egy nagy hajón utazott, ahol ő volt a kapitány. Bizonyos meséktől félt, ezeket nem engedte felolvasni, ugyanakkor minden apró élőlényhez nagy empátiával fordult. Aggódtam, hogy miként fogja megállni a helyét ebben a könyöklős világban.”
Kati számára a szuperérzékeny gyerekekről szóló könyv (Elaine N. Aron: Szuperérzékeny gyerekek) megnyugvást adott, és hasznos útmutatást arra vonatkozóan, miként segítse erősségei felfedezésében a ma már tizenkét éves Bencét. „A legfontosabb, hogy ne akarjuk a HSP gyereket átformálni, ugyanakkor finoman tegyük oda neki a kihívásokat. Szüksége van a saját időre, így ne terheljük túl programokkal, csak mert félünk, hogy lemarad a többiektől. Bence olyan iskolába jár, ahol kinyílhatnak a kicsik. A pedagógusok ráéreztek, hogyan viszonyuljanak az eleinte passzív kisgyerekhez, és arra biztatták, hogy merje megosztani a gondolatait, mert azok szépek és értékesek. Bence döntött arról is, hogy szaxofonozni szeretne. Emellett kungfuzni jár, ez is az ő választása, de ha fáradt, nem erőltetem. Különösen fontos, hogy ne sérüljön az önbizalma, ellenkező esetben szorongó, visszahúzódó felnőtté válik. Ez egy olyan adottság, amely áldás lehet, ha a környezet tudatosan odafigyel rá és jól kezeli. Ezért örültem annak a visszajelzésnek, amikor egy éjszakai túrán a többiek a fiamat választották vezetőnek, megfontoltsága és megbízhatósága miatt. Meg kell ismerni és ki kell aknázni ennek a lelki beállítottságnak az előnyeit, és ebben sokat segít, ha merünk beszélni róla.”
Bővebben a témáról:
www.facebook.com/Szupererzekenyek
www.hsperson.com
www.hsp.lap.hu
Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
- Dosszié: Vágyaink 50 árnyalata
- Vekerdy Tamás a hiperaktív gyerekekről
- Mikor vagyok jó anya?
- Olvasmányok őszi estékre
- Kire ütött ez a gyerek?
Ha előfizetnél a magazinra, itt megteheted!
