Életmód

10 tanács a ragyogó fogsorért

Az alapos fogmosás fontos, de még nem minden, amit a fogainkért tehetünk, hiszen a fogbarát táplálkozással is sokat segíthetünk. Megmutatjuk, mit egyél és igyál a szép fogakért.

A fogszuvasodás oka nem csupán a cukros élelmiszerek fogyasztásában keresendő. Fontos az is, milyen gyakran táplálkozunk, járunk-e rendszeres időközönként fogászati szűrésre, de az sem mellékes, milyen géneket örököltünk szüleinktől, valamint hogy milyen a nyáltermelésünk. Azoknak jöjjön most tíz tanács, akik szeretnének úgy enni, inni, hogy az a fogaiknak is jó legyen, vagy legalábbis a minimálisra csökkentsék a fogszuvasodás esélyét.

10 tanács a ragyogó fogsorért1. Ne felejtsd el, hogy az egészséges étrend az egyensúlyon és a mértékletességen alapszik. Vagyis gondoskodj a megfelelő mennyiségű ásványi anyag, vitamin és más tápanyagok beviteléről, hiszen ezzel védheted a fogaid és az ínyed egészségét is.

2. Korlátozd az étkezések közötti falatozgatást, ezzel csökkentheted azt az időt is, amíg a fogaid savas közegnek vannak kitéve.

3. Fogyassz kevesebbet, kevesebbszer az egészségtelen italokból. Ha meg tudod állni, akkor iktasd ki életedből az üdítőket, gyümölcs-ízesítésű italokat és az egyéb, cukortartalmú innivalókat, köztük az édesített kávét és teát. Amennyiben mégis úgy döntesz, kólára vagy valamilyen más szénsavas üdítőre vágysz, akkor lehetőleg idd ezeket valamelyik főétkezéskor. Így kevesebbet teszed ki fogaidat a savaknak, mintha nap közben kortyolgatnál belőlük.

10 tanács a ragyogó fogsorért4. Igyál sok fluoridos vizet! Ezt a fontos nyomelemet tartalmazó csap- vagy ásványvíz egyrészt leöblíti fogaidat, másrészt a fluorid segít a fogzománc erősítésében és a fogszuvasodás elleni védelemben is.

5. Tedd tiltólistára, de legalább korlátozd a szopogatós cukorkákat, a savanyú, mentolos vagy köhögés elleni cukorkákat, nyalókákat. Cukormentes verzióban jöhetnek, de egyébként csak a baktériumoknak biztosítasz velük táptalajt a savképzésre, és ezzel a fogzománc oldására.

6. Amikor csak teheted, moss fogat étkezés után, hogy megszabadulj a fogakra telepedő káros lepedéktől. Ha minden étkezés után nincs is rá lehetőséged, naponta kétszer legalább tisztítsd a fogsorod fluoridos fogrémmel.

10 tanács a ragyogó fogsorért7. Bár a vörösbortól sokan tartanak, mondván, hogy elszínezi a fogakat, a negatívumai ezzel nagyjából ki is merültek. Kutatások szerint az erős antioxidáns tulajdonságokkal rendelkező vörösbor csökkenti a gyulladásos ínybetegségeket, megakadályozza a baktériumok megtapadását a fogakon, így csökkenti a fogszuvasodás esélyét is.

8. A fogerősítésben szinte verhetetlenek a különböző sajtok, joghurtok, kefirek, ezért fogyassz belőlük bőségesen! A kalciumban gazdag tejtermékek a fogszuvasodás megelőzésében hatásos fegyvereknek számítanak, erősítik a fogakat, védik a fogzománcot.

9. Ne hagyd ki az étlapról a gombát se. Amellett, hogy magas az antioxidáns-tartalma, kitűnő D-vitamin-forrás, vagyis erősíti a fogakat, csontokat.

10. Iktasd be az emésztést segítő zöldségleveket is az étrendedbe. A sárgarépalé egyebek mellett erősíti a fogakat, a káposztalé a fogíny-, az uborkalé és a csalánlé pedig a fogbetegségekre van jó hatással.

Kattints, és tudj meg még többet a szájápolásról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése