Életmód

A hosszú élet titka: kutya, boldog házasság és sok barát

Egy mérföldkőnek számító vizsgálat szerint a kutyatartás, a boldog házasság és a sok barát lehet a kulcs a hosszú élethez.

Az 1940-ben indított Grant-tanulmány fiataltól idős koráig vizsgált 200 fiatal, egészséges, fehér amerikait, és közben kétévente készítettek értékeléseket. Az eredményekből az derült ki, hogy az élettartamnak sokkal inkább a boldogsághoz, mint a társadalmi osztályhoz van köze. A tanulmány jelenlegi vezetője, George Vaillant, a Harvard Egyetem orvostudományi karának kutatója elmondta, hogy a boldog és hosszú élet kulcsát a jó kapcsolatok jelentik.
A kutatásban részt vevő 31 egyedülálló férfi közül csupán négy van még mindig életben, míg a „jó kapcsolatokkal rendelkezőknek” több mint egyharmada él. Vaillant azt is hozzátette, hogy bár a szerető család rendkívül fontos, sokan meglepődnének, hogyan képesek az emberek 70 és 90 éves kor között, nagy nélkülözések közepette is szeretetet találni. „Ha valaki boldog szeretne lenni, és nincs éppen kéznél egy hat hónapos csecsemő, akit babusgathatna, szerezzen egy kiskutyát – mondta a kutató.
– A boldogsággal kapcsolatos eredmény az, hogy a boldogság szó helytelen. A boldogságra a következő szavak a legmegfelelőbbek: érzelmi intelligencia, kapcsolatok, öröm, kötődés és rugalmasság.” A kutatás szerint a házasság sokkal több elégedettséget okoz 70 éven felül, és azt, hogy hogyan öregszünk, 80 éven felül sokkal inkább az 50 éves korunk előtt kialakított szokásaink, mint a genetika befolyásolja. „Úgy tűnik, hogy a méltóságteljes és életerővel teli öregedésre saját magunk nagyobb hatással vagyunk, mint a sorsszerű génállományunk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top