Elcsépelt téma manapság az elhízás, mégis fontos beszélni róla, hiszen rengeteg súlyos, krónikus betegség kialakulását mozdítja elő.
A génjeinkben rejlő 30-40 százalék
A sovány emberekről viszont senki nem beszél, pedig ők ugyanolyan gátlásosak tudnak lenni, mint a fogyni vágyók. Rettegnek, ha strandra hívják őket, és ha lehet, akkor még a rekkenő hőségben is állig felöltöznek. Ők azok, akik hiába esznek sokat, mégsem híznak egy grammot sem. Hogy lehet ez?
„Többet eszem, mint a férjem, ő hízik, én pedig egy grammot nem gyarapszom” – jegyzi meg egy filigrán hölgy a fodrásznál. Igen, valóban lehet ekkora különbség két ember között, még akkor is, ha egy férfinek magasabb az alapanyagcseréje, mint egy nőnek. Mindezt részben a genetikai adottságok határozzák meg. Tudományos vizsgálatok bizonyítékai szerint a testtömeg alakulása mindössze harminc-negyven százalékban függ az örökletes tulajdonságoktól, a többi már csak rajtunk múlik. Az életmódon, azon belül is a stressztűrő képességen, étkezésen, fizikai aktivitáson, alvási szokásokon, környezeti hőmérsékleten, körülményeken.
A hormonok titkai
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hormonoknak számos anyagcserehatásuk van, tehát rendkívüli módon hatnak a testtömegre, testösszetételre, arra, hogy mekkora az izomtömeg és a zsír aránya. Meghatározzák a fehérjék, zsírok, szénhidrátok szervezetbeli felhasználását. Sokoldalú hatásuknak köszönhető, hogy szintjük nagyon befolyásolja az egész szervezet felépítését és működését. Hogy kinek mekkora a hormonszintje, megint csak a genetika függvénye, azonban a testedzés is jelentősen változtathatja, kedvezően módosítja.
Hogyan hízzunk?
Ha a „hízókúrára” gondolunk, akkor nem szabad, hogy a pacalpörkölt, sült burgonya, tejszínhabos csokitorta jusson eszünkbe! Soha nem az a cél, hogy hájpárnákat alkossunk, hanem az, hogy az izomtömeget növeljük. Bármilyen furcsa, de a sovány ember a zsíros ételektől sem hízna számottevően, maximum az izom-zsír arány alakulna kedvezőtlenül, egy sor anyagcserezavart, betegséget indukálva. A rendszeres, jól megválasztott időtartam és intenzitás mellett végzett edzések nagyon sokat jelentenek, hiszen a fentiekben említett hormonmódosulások jól érzékelhető változásokhoz vezetnek, melyek között az étvágy fokozódása is szerepel.
Ezt tedd! – Fontos, hogy mindig jó étvággyal fogyaszd el az ételt. Erőltetni nem szabad, mert úgy nem hasznosulnak megfelelően a tápanyagok. |
Húsfogyasztás nélkül is lehet hízni – hiszen a szénhidrát fontosabb ebből a szempontból. A Nők Lapja Café Válaszkeresőjéből megtudhatod, mire kell figyelni vegán étrend kialakításakor, de egyéb életmódkérdésekben is segítenek szakértőink.