Életmód

Jobban kell az édesség, ha tiltják

A tiltást hangsúlyozó kampányok ellenkező hatást is kiválthatnak, így akár növelhetik is például a csokoládé utáni vágyat – állítja egy kutatás.

Amikor a figyelmeztetés hatása ellentétes reakciókat vált ki, önkéntelen ellenállásnak nevezik.
„Ez főleg az alacsony önuralmú emberek között fordulhat elő, akik általában kevésbé foglalkoznak étkezésükkel, és így a szabad viselkedésükbe való külső beavatkozási kísérleteket még megrendítőbbnek érzik” – magyarázta a Nyugat-Ausztráliai és a Strathclyde Egyetem kutatási eredményeit összefoglaló tanulmány szerzője, Kevin Durkin professzor.
A kutató szerint ráadásul az önmegtartóztatóbb emberekre, akik eleve odafigyelnek a táplálkozásukra, nincs hatással az ilyen üzenet. Ugyanakkor a diétázókra nagyobb benyomást tesznek a vizuális ingerek, például egy vékony modell látványa. A vizsgálatba nyolcvan 17 és 26 év közötti nőt vontak be, akiknek csokoládét kínáltak. A résztvevők között volt magas és alacsony önuralmú is, miközben mindegyikőjüknek ugyanazzal a vékony modellel reklámozták a csokoládét. Az eredményekből kiderült, hogy az alacsony önuralmú nőkre semmilyen hatással nem voltak a vékony modellek, míg a fogyókúrázókban felerősödött a csokoládé iránti vágy, és ezért nagyobb bűntudatot is éreztek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése