Életmód

Az ölelés jó, ha mindkét fél kívánja

Fokozza a kötődést, oldja a szorongást és csökkenti a vérnyomást az ölelés. A jótékony hatások azonban nem mindig érvényesülnek – állítja egy nemrég megjelent tanulmány.

A Bécsi Egyetem kutatói kimutatták, hogy amikor megöleljük egy barátunkat, oxitocin hormon szabadul fel, ami csökkenti a vérnyomást, oldja a stresszt és a szorongást, sőt még a memóriát is javítja. Ha azonban egy kevésbé jó ismerőst ölelünk meg udvariasságból, azzal éppen ellenkező hatást érünk el.
Az agyalapi mirigyben termelődő oxitocin főként a kötődés erősítéséről ismert. Az oxitocin megemelkedett szintjét mutatták ki például a jól működő kapcsolatokban élő partnerekben. Nők esetében a szülés és a szoptatás során is termelődik, hogy fokozza az anya és a csecsemő kötődését. De az ölelés a személyiséget is meglágyíthatja. A kutatók szerint az, aki gyakran öleli meg szeretteit, idővel egyre empatikusabbá válik.
Jürgen Sandkühler neurofiziológus azonban azt is hozzátette, hogy ezek a kedvező hatások csak akkor érvényesülnek, ha az öleléssel járó érzések kölcsönösek. „Ha az emberek nem ismerik egymást, vagy az ölelést nem kívánja mindkét fél, a pozitív hatások elvesznek” – állítja Sandkühler. Amikor ugyanis nem kívánt ölelést kapunk egy idegentől, vagy akár egy ismerősünktől, a hormon nem szabadul fel, és megnő a szorongás szintje. Ez pedig színtiszta stresszhez vezethet, mert ezzel figyelmen kívül hagytuk normális távolságtartó viselkedésünket. Ilyen esetekben a kortizol stresszhormon szabadul fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top