Jelölj ki határokat!
Fontos, hogy következetes, érthető és persze logikus szabályokat alkalmazz a nevelés során. Ha az egyik nap arra szólítod fel a gyereket, hogy ne egyen a nappaliban, a következő héten ne tarts olyan összejövetelt, ahol a felnőttek a tévé előtt vacsoráznak. Legyenek egyértelműek, mindenkire érvényesek a kijelölt határok.
Hagyd hibázni!
A hibákból, rossz döntésekből is tanulhatunk. Ha gyermeked kissé kockázatosnak tűnő dolgot tesz – természetesen úgy, hogy közben nem veszélyezteti saját és mások testi épségét –, engedd, hogy kipróbálja magát. Közben vezesd rá, kérdezd meg tőle, milyen következményei lehetnek a tettének, engedd, hogy felfedezze a saját képességeit és azok határát.
Jutalmazz!
Jól érthetően dicsérd, amikor csak tudod. És fontos, hogy a dicséretet, jó szót ő maga is hallja. A szavakkal való jutalmazás is legyen egyértelmű. Így a „nagyon ügyes voltál” helyett konkrét tetteid említsd: „Köszönöm, hogy ilyen türelmesen megvártad, míg kihűl a kakaód.”
Figyelj jól!
Ha csemetéd nagy hévvel magyaráz valamit, hallgasd végig, még akkor is, ha nem érted pontosan, mire is szeretne kilyukadni. Fontos, hogy úgy érezze, fontos, amit gondol, mond, érez. Tanítsd meg arra, hogy ő is kifejezze, megfogalmazza érzelmeit.
Mutasd ki az érzelmeid!
A szülő feltétel nélkül szereti gyermekét, és elfogadja olyannak, amilyen. Túláradó kényeztetés és elfogultság nélkül igyekezz minél többször kifejezni szereteted, érintésekkel, ölelésekkel, simogatásokkal. Ha rossz fát tesz a tűzre, sose őt bíráld, hanem magát a viselkedést.
Ne hasonlítsd másokhoz!
Óvakodj az olyan kijelentésektől, hogy „a bátyád sokkal jobban viselkedett a nagyiéknál”. Tehát ne kényszerítsd arra, hogy másokhoz képest legyen jobb, gyorsabb, ügyesebb, szorgalmasabb. Arra tanítsd, hogy mindig magához mérten teljesítsen. De nem csak a rá nézve negatív méricskélést érdemes kerülni. Arra se ösztönözd, hogy társaihoz, testvéreihez képest jobbnak érezze magát.
