Életmód

Tanulj meg jól dönteni!

A nap minden percében döntéseket hozunk. Legyen bármilyen jelentéktelen is a választás, meghatározza a következő lépésünket, apránként pedig az egész életünket. Mégis gyakran vívódunk, mit kellene tennünk. Segítünk, hogy könnyebben meglásd a megoldást.

Minden mindennel összefügg, a legapróbb cselekedeteinknek is óriási hatásuk lehet nemcsak a saját életünkre, de másokéra is. Az pedig, hogy mit teszünk, egy döntés eredménye, tehát a választásainknak nagyobb hatalmuk lehet, mint gondolnánk. Ehhez képest gyakran félvállról vesszük a jelentőségüket, és indulatból, érzelmeink által vezérelve határozunk. Pedig jól dönteni éppúgy megtanulhatunk, mint biciklizni vagy olvasni.

Mi akadályozhat minket a választásban?

Keresztes Attila, az Egyesítő Pszichológia megalkotója szerint sokszor az önismeret hiánya miatt nem tudunk jól dönteni. „Ha nincs egy saját, stabil értékrendünk, akkor elkezdünk másoknak megfelelni – akár félelemből, akár vágyódásból. Pedig az érzelmek nem jó tanácsadók. Ezért szoktuk azt mondani, hogy aludjunk rá egyet. Az öröklődő hajlamok is szerepet játszhatnak abban, hogyan hozunk döntéseket. Ha például valamelyik szülőnk könnyen felkapja a vizet, és gyakran dühös állapotban határoz, akkor mi is hajlamosak lehetünk erre. De ezek a tulajdonságok kellő önismerettel, önfejlesztéssel megváltoztathatóak.” Szakértőnk szerint a másik gyakori gond, hogy „túlagyaljuk” a dolgokat. Egy probléma esetén azt hisszük, azzal jutunk közelebb a megoldáshoz, ha minél alaposabban elemezzük a helyzetet. Tele vagyunk félelmekkel a dilemmánkkal kapcsolatban, és úgy gondoljuk, az agyalás majd segít megszabadulni ezektől. „A döntésben nem a görcsös gondolkodás segít, hanem a nem gondolkodás – állítja Keresztes Attila. – Arkhimédész a fürdőkádban fekve, ellazulva alkotta meg a legnagyobb elméleteit. Egy amerikai kutatás bebizonyította, hogy a nagy elmék a munkafolyamatoknak csak csekély hányadát töltik gondolkodással, és a nem gondolkodás állapotában jutnak a legnagyobb felfedezésekre.” Ezt az érzést mi is nap mint nap megtapasztalhatjuk – például amikor hosszú percekig próbálunk rájönni valaminek a megfejtésére, és akkor ugrik be a megoldás, amikor épp nem gondolkodunk rajta. Szokatlan ötleteink is támadhatnak ilyenkor. Ezért lehet hasznos ezeket az alkalmakat a döntéseinknél is kihasználni.

Tanulj meg jól dönteni!

 

Légy ura a gondolataidnak!

A nem gondolkodás persze nem azt jelenti, hogy „ész nélkül” kell döntéseket hoznunk, sőt. „Csak akkor tudunk jól határozni, ha stabil a tudatállapotunk, ezt pedig például befelé figyeléssel, meditációval érhetjük el – magyarázza a szakértőnk. – A kényszeres gondolkodás megterheli a vegetatív idegrendszert, ezért jelentkezhetnek olyan tünetek, mint az izomrángások. Vívódunk, mert mást diktálnak a vágyaink, és mást a félelmeink. Szívünk szerint jobbra mennénk, de az aggodalmaink balra húznak. Ez rengeteg energiát emészt fel. Milliónyi variációt leprogramozunk, de ennek semmi értelme. Nem azért vagyunk képtelenek döntést hozni, mert nem jól gondolkodunk, hanem azért, mert nem tudjuk kezelni a félelmeinket. A meditáció viszont automatikusan békét és jó érzést hoz létre, ami után nyugodtan végiggondolhatjuk a problémánkat, anélkül hogy elvinnének bennünket a félelmeink” – állítja Keresztes Attila. A legegyszerűbb meditációs gyakorlat, ha lelassítjuk és elmélyítjük a légzésünket, és csak arra koncentrálunk. Így elcsendesül a belső monológunk. A tudatos döntésben az is segíthet, ha önmagunkat kívülállóként figyeljük meg. „Amikor pozitív és negatív ítélkezés nélkül nézünk magunkra, például megfigyeljük a hangulatainkat, gondolatainkat, és nem azonosulunk velük, csak tudatosítjuk ezeket, akkor irányítani is képesek leszünk. Ugyanis az elme olyan, mint egy kis majom: mindig ráugrik arra, ami éppen foglalkoztatja. Ha a gondolataink cikázását befolyásolni tudjuk, akkor a hajónk nem fog összevissza sodródni, hanem lesz kapitánya, aki irányítja” – magyarázza Keresztes Attila. Amikor elértük a stabil, nyugodt, feszültségektől és szorongásoktól mentes tudatállapotot, akkor szinte „magától” megkapjuk a választ a dilemmánkra. Hirtelen minden olyan egyszerűnek fog tűnni, hiszen a döntés belülről, a külső hatásokat kiiktatva született meg.

A szakértő tanácsai

Papp Eszter business és life coach megosztott velünk néhány jól bevált módszert, hogy könnyebben hozzunk jó döntéseket.
Pro/kontra analízis, idődimenzióval kiegészítve:
Listázd az alternatívák előnyeit, hátrányait! Mi szól mellette/ellene pillanatnyilag, és mi következményként, hosszabb távon, pl.: hat hónap, egy év távlatban?
Napi mérleg: Minden este tegyél egy + vagy egy – jelet a határidőnaplódba a dátum mellé, annak megfelelően, hogyan érzel a dilemmáddal kapcsolatban. Jeltől függetlenül írd le azt is, mit tehettél volna, hogy az a nap ebből a szempontból jobb legyen. Akár arra is rájöhetsz, hogy nemcsak két lehetőség van (menni vagy maradni), hanem létezik egy harmadik is: lehet maradni, de változtatni. Címkézés: Címkézd az egyes lehetőségeket aszerint, hogy mennyire vagy biztos az elérhető sikerben: Biztosan sikeres lesz / Nagy eséllyel sikerrel jár / Kicsi az esélye, hogy sikeres lesz / Esélytelen.
Nyertes-nyertes szituáció: Ha nemcsak a saját, hanem mások érdekeit is szem előtt kell tartanod a döntésednél, gondold végig, hogyan kerül ki minden fél nyertesen a helyzetből.

Kezdd újra! Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése