Életmód

Mentsd meg magad!

Életem egyik legmélyebb pontján jutottam arra az elhatározásra, hogy végre változtatok, és kiiktatom Terézanyut. Anélkül a régi krízis nélkül ma nem lennék az, aki vagyok.

Soha nem fogom elfelejteni, mit mondtam a nőgyógyásznak, amikor elmagyarázta, a rákszűrésem P4-es eredménye azt jelenti, hogy rákos sejtek vannak a szervezetemben, és mihamarabb műtétre lesz szükségem. Nekem erre nincs időm – szóltam határozottan, mert vizsgaidőszak volt, és munkám is bőséggel. Hát, sajnos kénytelen lesz rá időt szakítani – felelte a doki, akinek a szájából egy ilyen súlyos diagnózis különösen abszurdnak hatott, mert hatalmas karikák sötétlettek a szeme körül, és olyan nyüzüge volt, mint egy alultáplált óvodás. Bagoly mondja verébnek?! Ez nem velem történik, itt valami tévedés lesz – mantráztam magamban. Feküdtem széttárt lábbal a vizsgálóasztalon, és figyeltem, a szél hogyan lebegteti a rendelő ablakának függönyét. Május volt, balzsamos meleg szél fújt, lekerültek a nagykabátok, egy szál pólóban lehetett flangálni az utcán. Mentem haza, az Üllői úton zölden ragyogtak már a fák, a hosszú, keserves tél után végre vibrált a levegő a tavasztól. Én meg, mint akit fejbe csaptak egy szívlapáttal, raktam egyik lábamat a másik után, és zakatolt bennem a kérdés: mi lesz most, mi lesz most?! Ez komoly, hogy rákos vagyok? Csak huszonhat éves voltam akkor.

Mentsd meg magad!Miért pont én?!

Hogy történhet ez meg velem? És miért éppen velem? Gondolom, minden sorscsapásnál ezeket a kérdéseket teszi fel magának mindegyikünk. Aznap elhatároztam, hogy egyszer s mindenkorra kezembe veszem az életemet. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy mindez ok nélkül történik, sőt. Annak az évnek az elején – 1998-at írtunk – elhagyott a szerelmem. Szó nélkül ment el, ahogyan egy megunt kutyát szokás otthagyni egy menhelyen vagy az út szélén: egy hétköznap este egyszerűen nem jött haza. Mint az őrült telefonálgattam neki, de hiába, a mobilja ki volt kapcsolva. Hívogattam a szüleit, a barátait, senki nem tudta, hol lehet. Az optimista verzió az volt, hogy bedrogozva jól érzi magát valahol. A pesszimista az, hogy túllőtte magát heroinnal, és éppen haldoklik valami szörnyű nyilvános vécében. A szerelmem ugyanis gyógyult heroinfüggő volt, akinek én kísértem végig a gyógyulását, olyannyira, hogy egyenesen hozzám költözött, amikor kijött a rehabról. Két nappal azelőtt, hogy elhagyott, volt a bírósági tárgyalása – jó néhány rendőrségi ügye akadt –, ahol büszkén mondta el, nemcsak hogy jó útra tért, hanem élete társát is megtalálta. Ez egy fontos érv volt a bírónak – magyarázta nekem. Az átvirrasztott éjszakán, amikor hiába vártam őt, megértettem, hogy nem voltam több számára, mint a híd, amelyen átsétált a régi életéből az újba. És amint átért, fel is égetett maga mögött engem. Attól, hogy megértettem, még nem volt könnyebb feldolgoznom a történteket. Hatalmas kudarcnak éltem meg nőként, emberként – hetekig se enni, se aludni nem bírtam. Kicsúszott a lábam alól a talaj: a hitem rendült meg abban, hogy szeretni és élni jó, érdemes. Úgy gondoltam, hogy nincs értelme tovább az életemnek. Most már fel tudnám érte képelni magam, de utólag könnyű kibicelni.

Mit csináljak másként?

Igazi címeres ökör voltam, amikor romantikusan azt képzeltem, hogy a szerelem erejével megmenthetek egy, a kárhozat útjára tévedt, amúgy jótét lelket. És amint felfogtam a diagnózist, felfogtam azt is, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, mert huszonhat évesen rákosnak lenni több, mint luxus. Olyasmi, mint egy utolsó figyelmeztetés: utoljára szólok – mondja a sors –, vedd már észre, mit művelsz az életeddel! Úgy hittem, hogy a rákom nagyrészt lelki eredetű. Aki úgy érzi, hogy nincs értelme az életének, az miért is ne kapna egy ilyen halálos kórt? És én becsülettel nekiálltam gondolkozni, hogy mi lehet a felelősségem, mi az, amin feltétlenül változtatnom kell. Így találtam rá Terézanyura. Pontosabban a saját terézanyuságomra. És úgy döntöttem, hogy egy életem, egy halálom, megállítom Terézanyut. A változás úgy kezdődött, hogy kerítettem egy nagyon jó pszichológust. Sokáig kerestem, de valóban a legjobbat találtam: hosszú éveken át jártam hozzá terápiára, és nagyon élveztem a beszélgetéseinket, akármilyen nehéz felismerésekkel jártak is. A segítségével ébredtem rá, hogy a kapcsolataimban – elsősorban természetesen a párkapcsolataimban – hogyan rendelem alá a saját életemet a másikénak. Miért botlok szinte mindig olyan férfiakba, akiknek komoly problémáik vannak (kezeletlen depresszió, alkoholizmus, drogfüggés), amelyeken – így képzeltem – az én segítségemmel majd szépen úrrá lesznek. Illetve úrrá leszünk, mi együtt, míg világ a világ. Megmentelek én, kisangyalom, ha akarod, ha nem – ez volt a jelmondatom.

Gyógyulni csak pontosan, szépen

A gyógyulás katartikus felismerésekkel teli folyamat volt: mint egy puzzle, úgy állt össze a kép, hogy milyen hatással van rám mindaz, amit otthonról hozok, a szüleimtől látok, és mi az, amire egyáltalán nem látok rá: a vakfoltjaim, személyiségem azon részei, amelyek előttem is ismeretlenek voltak. Életem egyik legizgalmasabb utazása kezdődött el, aminek azóta sem szakadt vége: az önismereti utazás. Akkor, a kilencvenes évek végén még egyáltalán nem volt mindennapos az, hogy valaki pszichológushoz jár: emlékszem, gyakran kérdezték tőlem, mikor lelkendezve meséltem, hogy mennyire szeretek terápiára járni: muszáj oda járnod? Én meg nem értettem, mások miért ódzkodnak annyira ettől. Rendíthetetlenül hittem abban, hogy képes vagyok változtatni az életemen, és ebben maximálisan támogatott a pszichológusom is. Nem akartam többé anyáskodni senki fölött, nem akartam megmenteni többé senki emberfiát, egyenrangú és kölcsönösségen alapuló kapcsolatot akartam. Persze nagyon hosszú ideig tartott, mire képes voltam belemenni egy ilyen párkapcsolatba. Beletelt legalább öt évbe, míg fordítani tudtam az életemen. Meg is kellett írnom regényemet, a Terézanyut ahhoz, hogy megállítsam, sőt az önismereti munka és a professzionális segítés tudományát is ki kellett tanulnom hozzá. Természetesen, bár ehhez nyilván szerencse is kellett, a rákot megúsztam egy apró műtéttel, és többé nem is jött elő. Azon a régi májusi délutánon hozott elhatározással életemben először nem mást, hanem végre magamat mentettem meg.

Kezdd újra! Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése