Életmód

A tükör a nő ellensége?

Ki hinné, hogy gyakran a tükör a nő legnagyobb ellensége, mellőzése pedig olykor csodákat művel?

A mai világban szinte nincs is olyan hely, ahol ne lennének tükrök, fényesre polírozott kirakatok, egyszóval, olyan felületek, ahol az ember akarva-akaratlanul önnön tükörképébe botlik. Látja utált vagy szeretett testét, hogy jól vagy rosszul áll-e az aznap kiválasztott ruha, smink, frizura…

Egy trükk, hogy szépnek érezd magad

 
Kjerstin Gruys (28) azok közé tartozott, aki szó szerint rosszul volt a látványtól, teste minden négyzetmilliméterét utálta: arcát, pocakját, tokáját, szemét – mindent. Helyzetét tovább súlyosbította, hogy az esküvője is közelgett, ám minél közelebb járt az időponthoz, öngyűlölete annál jobban nőtt. Miközben egymás után próbálta a különféle esküvői ruhákat, egyre több órát töltött az egész alakos tükrök előtt, egyre jobban utálta azt, amit lát. A lány problémája párkapcsolatára is rányomta bélyegét, folyton hitetlenkedett, hogy vőlegénye, Michael hogyan tud szeretni egy olyan ronda nőt, mint amilyen ő.

Aztán eljött az a pillanat, amikor a helyzet tarthatatlanná vált, Kjerstin tudta, valamit tenni kell, és megszületett a mentőötlet: ha nincs tükör, nem látja magát, és nem foglalkozik azzal, hogyan néz ki. A lány minden egyes tükröződő felületet letakart, a városban pedig olyan útvonalakat választott, ahol nem voltak tükröződő felületek, vagy egyszerűen elfordította fejét. Tükör nélkül sminkelt, a barátnője segítségével vásárolt ruhákat… kemény hat hónapnak kellett eltelnie, hogy Kjerstin megnyugodjon, a belső szorongás, az örökös kérdőjelek eltűnjenek. Lassan ugyan, de elkezdett egyre kevesebbet rágódni a külsején, s több ideje maradt más dolgokra. Az esküvő napján sem nézett tükörbe, hosszú idő után először végre belülről is szépnek érezte magát. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top