nlc.hu
Életmód
“Néha még mindig kislánynak képzelhetem magam”

“Néha még mindig kislánynak képzelhetem magam”

Molnár Dóri, manóvarró és jógaoktató közel 30 éves, de még mindig felelősség nélküli gyerekéletet él. Ugyan már elköltözött a szüleitől, érzelmileg és anyagilag is erős függésben él tőlük. A késői felnőtté váláshoz a sors a segítségére siet: a vásárban, ahol saját készítésű figuráit árulja, egyszer csak felbukkan a szerelem, egy nála idősebb, jóképű, külföldi férfi személyében. Dóri élete fenekestől felfordul, de a változás sok-sok kérdéssel és megpróbáltatással jár. Hogy a távolsági romantika megmutatja-e a saját útját a fiatal lánynak, vagy az maga a célállomás, az kiderül a Kerek perecből.

„Néha még mindig kislánynak képzelhetem magam– Szinte napra egy évvel ezelőtt jelent meg első könyved, a Szerdán habcsók, most pedig már a harmadik regényt tarthatja kezében az olvasó.

– Számomra is hihetetlen. Néha az az érzésem, hogy nem velem történik mindez. Olyankor leveszem a polcról a könyveimet, elolvasom a borítón, hogy ki a szerző, és megnyugszom, hogy tényleg az én nevem van odaírva, nem képzelődöm. Az elmúlt közel két évemben a nyaralás, a hétvégi ejtőzés idejét átvette az írás. És lehet, hogy néha kissé karikásak a szemeim, de nem bántam meg.

– Ismét egy fiatal női sorsot ábrázolsz. Milyen lány a Kerek perec hőse, Molnár Dóri?

– Dóri egy olyan fiatal lány, aki elfelejtett felnőni. Mintha még mindig nem vágták volna el a köldökzsinórt, annyira szoros a viszonya a szüleivel, magánéletében is gyakran barátnőjére, a kislányát egyedül nevelő Kornéliára bízza a döntéseket. Aztán egyszer csak betoppan az életébe egy svájci férfi, Guillaume, és el kell kezdenie önálló, felelős döntéseket hozni, és felnőtt szemmel látni a világot maga körül. Azt hiszem, az ő esete nem mondható egyedinek, talán az olvasóim közül is sokan magukra ismernek, amikor a kitolódott gyerekkorról írok.

– Miért nem nőnek fel időben a mai fiatalok?

– Sok oka van ennek. Az egyik talán az, hogy nincsenek rákényszerítve. Az otthon melegéhez könnyű hozzászokni, és ahol a család harmóniában él, a gyerek gyakran nem érzi szükségét, hogy feladja gyerekstátuszát. Ám ez a fajta burok egy ideig ugyan megvéd a külvilágtól, hosszú távon azonban megnehezíti a fiatalok beilleszkedését, az önálló élet lépéseit.

– Adja magát a kérdés: te is sokáig éltél burokban?

– Igen és nem. Érzelmileg mindenképpen szoros a viszonyom a szüleimmel, a nagymamámmal és a nagynénémmel is, és a velük való viszonyomban néha még mindig kislánynak képzelhetem magam. De az otthon melegét nem élveztem tovább az indokoltnál, sőt érettségi után egy ideig vidéken tanultam, így hamar kirepültem a családi fészekből. Utána pedig már egy másik városban kezdtem önálló életet. Persze alakulhatott volna másként is, hiszen bőven van bennem is Dóri biztonságvágyából.

– Természetesen most is az egyik legfontosabb szál a szerelmi szál. A férfi ezúttal egy kicsit idősebb, jóképű, jómódú, külföldi férfi képében jelenik meg. Nem túl szép ez ahhoz, hogy igaz legyen?

– Hogy túl szép-e, vagy attól, hogy valaki első látásra ideálisnak tűnik, még lehet, hogy tényleg az – derüljön ki a Kerek perecből. Ám a távszerelemmé alakuló szerelem olyan helyzetek elé állítja Dórit, amelyeket már nem kezelhet felelősség nélkül, sőt bizonyos helyzetekben már neki kell támaszt nyújtania a férfinak.

„Néha még mindig kislánynak képzelhetem magam– A korábbi regényeidhez képest a Kerek perecben nagyobb hangsúlyt kapnak a szülők.

– Valóban több szülő is fontos szerephez jut, a gyerek-szülő viszonyok sokféleségét akartam bemutatni. Hiszen a matriarchális családmodellt preferáló nagyasszony mellett elnyomott és a gyerekével cinkos apa áll, de találkozunk olyan férfival is, aki szinte bátyja vagy a haverja a fiának, és olyan anya is felbukkan, aki… Erről inkább beszéljen a könyv!

– A Kerek perecből sem hiányoznak a receptek. Minden hősöd gasztroőrült? 

– Nem, sőt Dóri a történet kezdetén teljesen analfabéta a konyhában, de Guillaume étteremvezető egy svájci szállodában, így a finomságok az ő oldaláról érkeznek a regénybe. Ugyanakkor a szerelem Dóri kedvét is meghozza a főzéshez, és az önálló élethez bizony az sem árt, ha egy konzerv lencsefőzeléknél tovább terjed a repertoárunk.

– Lesz újabb könyv?

– Ha rajtam múlik, biztosan. Van még néhány történetem, és nem tervezem őket magamban tartani. Most egy kicsit kifújom magam, és visszaülök a klaviatúra elé.

Papp Diána 1976-ban született Budapesten. A ráckevei Ady Endre Gimnáziumban érettségizett, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán magyar–német szakon szerzett diplomát. Újságírói pályafutását a Népszavánál kezdte, majd több női magazinnak is dolgozott. Később a JOY vezető szerkesztője lett. Jelenleg a Nők Lapjánál dolgozik vezető szerkesztőként, a lapban rendszeresen jelennek meg cikkei, publicisztikái. 2012 májusában jelent meg első regénye, a Szerdán habcsók, amelyet novemberben a Bodza Bisztró követett. Új könyve, a Kerek perec május közepétől vásárolható meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top