Életmód

A stressztől megőszülhetünk

Érdemes lazítania, stresszoldó gyakorlatokat végeznie annak, aki sokat stresszel. Kutatók szerint ugyanis a túl sok aggodalmaskodás, feszengés ősz hajszálakat szül.

A New York-i Egyetem munkatársai felfedezték, hogy a hajszínünkért felelős sejtek túlzott mértékű stresszbehatás következtében eltűnnek. Ráadásul ezek a sejtek, az érintettek legnagyobb bánatára, nagy valószínűséggel már sosem térnek vissza. A kutatók abból indultak ki, hogy amikor az emberi test megsérül, a melanintermelésért felelős őssejtek a szőrtüszőkből a bőrbe kerülnek, hogy megpróbálják korlátozni a károsodást. Egérkísérletük azt mutatta, hogy a szín ugyanilyen kiürülése következett be akkor is, amikor az állatokat stresszhormonoknak tették ki. A szakértők azt is hozzátették, hogy ez arra is magyarázatot ad, miért okoz a stressz olyan pigmentációt, amitől a bőr sötétebbnek látszik. A szakértők szerint bizonyítható, hogy a stressz hatására a melanin „elvándorolhat” a szőrtüszőkből a bőrbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése