Életmód

Heves zivatarokkal jön a lehűlés

A közel egy hete tartó hőség lassanként visszavonulót fúj.

Nyugat-északnyugat felől egy hidegfront közelíti meg térségünket, melynek előterében már nedvesebb, labilisabb légtömegek halmozódnak föl, így délutántól több helyen is az országban magasra törhetnek a gomolyfelhők, melyekből jó esély mutatkozik hevesebb zivatarok kialakulására is.

A reggeli órákban nagyjából fél nyolc környékén Székesfehérvár környékén már  égzengésre ébredhettek az ott lakók, napközben – főként a késő délelőtti, déli óráktól – pedig eleinte elsősorban az északkeleti, majd a középső és keleti tájakon is több helyen kell számítani zivatarok kialakulására, éjszaka pedig a nyugatabbi tájainkon is viharok robajára lehetünk figyelmesek.

A légkörben jelenleg igen magas a hevesebb zivatarok kialakulásához szükséges, rendelkezésre álló úgynevezett konvektív hasznosítható energia, illetve a fölöttünk elhelyezkedő légtömeg meglehetősen labilis, így bizony több helyen is heves eseményeknek lehetünk tanúi. Felhőszakadás, nagyobb méretű jég, illetve akár 90 km/h-t meghaladó erősségű kifutószél is kísérheti a délnyugat felől északkelet felé mozgó zivatarcellákat.

Vasárnap hajnalra a zivatarok északkelet felé távoznak, napközben a mainál kevesebb helyen, inkább csak északon-északkeleten mutatkozik jelentősebb esély újabb viharok kialakulására.

 

Elindult a Nők Lapja Café Nyár oldala! Befőttek, grillételek, strandtrendek, úti tippek… Gyere, és nyaraljunk együtt! 

Nyár dobozok

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top