Életmód

Szeretnél egy esélyt az élettől?

Egy mondás szerint önmagunkat kell vonzóvá tenni a változás számára, nem pedig fordítva. Te is a nagy lehetőségre vársz? Félsz, hogy már el is úszott? Tréningezd magad a kedvező fordulatok felismerésére!

Talán a te környezetedben is akad olyan ismerős, aki gyökeresen felforgatta az életét egy új lehetőség kedvéért. Te is szeretnél egy esélyt az élettől? A lehetőségeinkről nem a jövőben, hanem a jelenben kell döntenünk. Sokszor csak később döbbenünk rá, hogy a vonat már elment. A sanszintelligencia, vagyis az esélyeink felismerésének képessége fejleszthető. Ám a négy fal között malmozva aligha találunk rá valódi hivatásunkra vagy kapunk jobb állásajánlatot. Ahhoz, hogy a változásokat magunkhoz vonzzuk, fontos, hogy sok kapcsolódásunk legyen. Ezt erősíti meg szakértőnk is.

Szeretnél egy esélyt az élettől?

 

Hagyd el a komfortzónád!

„A változtatás képessége, az alkalmazkodás az egyik leghasznosabb tulajdonság manapság, akár a magánéletre, akár a munka világára gondolunk. Ma már nehéz olyan állást találni, ahol az elvárások ugyanazok, mint öt, tíz, húsz évvel ezelőtt – mondja Róka Judit HR-tanácsadó. – Esélyeink felismerésére többféleképpen tréningezhetjük magunkat. Segíthet, ha megosztjuk változtatási szándékunkat a környezetünkkel. Találkozásaink során ötleteket kaphatunk, ki lehet a megfelelő személy, vagy milyen esemény, állás, fejlesztő program vagy pályázat válhat hasznunkra a továbblépésben. Ám a terveinket nem elég megosztani, folyamatosan munkálkodnunk kell a megvalósításon. Képzeljük el, milyen irányba szeretnénk elmozdulni, vizualizáljuk az új helyzetet, ízlelgessük, valóban tetszik-e nekünk, kontrollkérdésként pedig tegyük fel: valóban örülnénk-e annak, ha ez megtörténne? Így alakíthatjuk eredeti elképzelésünket.” Szakértőnk arra biztat, ne riadjunk meg a kockázattól. „Valódi áttörést akkor érhetünk el, ha kimozdulunk a komfortzónánkból, felszámoljuk azokat a kapcsolatainkat, amelyek már nem építenek, magunk mögött hagyjuk az idegőrlő munkahelyet, hogy teret adjunk az újnak. Minden esetben érdemes eltávolodni a jelenlegi helyzettől, és megvizsgálni, hogy állunk régen dédelgetett céljainkkal. Ha már nem okoz örömet, hogy ugyanúgy élünk tovább, ideje változtatni.”

Mint a boltban

A sanszintelligencia azt jelenti, hogy nem a körülményeknek kiszolgáltatva élünk, hanem tudatosan reagálunk ezekre. A lehetőségek megragadásához bátorság és erő szükséges. Nem csupán személyiségfüggő, sok múlik a szokásainkon is: egyesek kimondottan igénylik az új impulzusokat, mások rettegnek, ha az ismerős terepet el kell hagyniuk. Olyan ez, mint egy hipermarketben. Állunk a jól megrakott polcok előtt, és nincs lehetőségünk minden terméket megkóstolni, mégis döntenünk kell az egyik mellett. Az új melletti voksolás mindig hozza a maga vakfoltjait, ezekkel menet közben kell megbirkóznunk, előre nem mindig készülhetünk fel rájuk. Ugyanakkor nemzetközi kutatások igazolják, hogy a kockázatvállalóbb emberek elégedettebbek az életükkel, mint azok, akik számára a rizikó egy béklyó.

Minden lehetséges?

Hasznos, ha folyamatosan aktualizáljuk a vágyainkat, figyeljük az igényeink változását. Egy belénk égett, de már idejétmúlt életterv sokkal inkább terhelést jelent, mint ösztönzést. Manapság minden azt hirdeti: nincsenek határok, minden rajtunk múlik, cselekedjünk! Ám ha nem vagyunk elég éberek, vagy sok a teher a vállunkon, elsuhan mellettünk az esély. De vajon amit elszalasztunk, az már nem lehet a miénk? Szerencsére nem csupán egyetlen út létezik, egy másik vonattal is megérkezhetünk a célunkhoz, maximum kicsivel később. És hogy miként fejleszthetjük sanszintelligenciánkat? Lásd alább a gyorstalpalónkat! Emellett a legfontosabb, hogy törekedjünk a belső egyensúlyra, hiszen ha káosz van bennünk, nem fogunk tudni kifelé figyelni. Maradjunk kíváncsiak, ez lesz az üzemanyagunk a változtatáshoz!

Gyorstalpaló a fejlődéshez

Az alábbi tippekkel magadhoz csalogathatod a testhezálló lehetőségeket:

  • Merészkedj új terepekre! Ha olyan helyre hívnak, ahol alig ismersz valakit, menj el! Minden ismeretlen közösségben bővítheted a kapcsolati hálódat, miközben egyre magabiztosabbá válsz.
  • Tarts igen-napot! Bármilyen kedvező lehetőség akad az utadba, mondj rá igent, így megtapasztalhatod, mennyi mindent nyújthat a nap 24 órája!
  • Üdvözöld a krízist! Ugyanis benne rejlik az esély, hogy végre kilépj a megszokott mederből, és nézőpontot válts.
  • Improvizálj! Mindent előre megtervezel? Légy egyszer spontán, egy szombati nap kiváló lehet arra, hogy azt tedd, amihez éppen kedved van.
  • Vedd számba a sikereidet! Mikor érezted utoljára, hogy szuper dolgot alkottál? Mire vagy büszke? Ennek fényében mit fogsz ma másként csinálni? 
Tükörképem a párom - Szendi Gábor írásaSzakértőnk válasza a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
  • Érzelmek rabjai
  • Fogbetegségek lelki üzenetei
  • Terézapu története
  • Visszakapott szenvedély
  • Féltékenység – A szeretet vagy az önzés jele?
  • Gondtalan generáció – Hogyan neveljünk boldog gyereket?
  • A csend hangjai – Háromnapos elvonuláson jártunk

Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt és most megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése