Azt gondolom, hogy a szülők nem istenek. Ezért elengedhetetlen megfogalmazni velük kapcsolatban a pozitív és a negatív dolgokat is. Mert nem szentek. Bizonyos dolgok miatt tisztelem őket és felnézek rájuk, bizonyos dolgok miatt pedig nem. Az éremnek mindig két oldala van, ezt sosem szabad elfelejteni. Ahogy azt sem, hogy mindenki annyi tiszteletet kap, amennyit ad magának. Ha az én szüleimet megkérdezi valaki, hogy igaz-e, amiket írok vagy mondok róluk, akkor az az ő szabadságuk, hogy érdekli-e őket, vagy hogy magukra veszik-e. Ahogy mondani szoktam: akinek nem inge, ne vegye magára. Szerintem az őszinte emberi kapcsolatok úgy alakulnak, ha nem csak a szép és rózsaszín dolgokat mondjuk el egymásnak, mert abból nem lesz fejlődés, nem lesz haladás. Hanem azt is, amit rosszul csinálnak, azért, hogy legyen lehetőségük okulni a történtekből.
 |
| Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba |
Az kétségtelen, hogy mindig a szüleim gyereke leszek, de sohasem a tulajdona. A szülők gyakran elfelejtik, hogy a gyerekeiket csak kölcsönbe kapták, nem birtokba. Hiszen sok szülőnek csak azért lesz gyereke, hogy legyen, aki majd öregkorában gondját viseli, vagy majd azt a pályát és társat választja, akit ő szeretne, vagy ő sosem mert volna… Ez az őszinte szülői szeretet, kedves Soma?
Kaptunk jót és rosszat a szüleinktől, mert ahogy mi is, ők is emberből vannak. És a legtöbb, amit kaptunk, hogy megadták az esélyt a jóra és a rosszra. Ha Soma megmutatja, hogy az éremnek egy oldala van, akkor elhiszem, amit írt. Az az egyik oldal, amiről ő ír. Én meg tudom, hiszen nap mint nap látom, hogy annak bizony kettő van.
Soma viszontválaszát ITT olvashatod.
