nlc.hu
Életmód
Ismerkedni akarsz? Sétáltass kutyát!

Ismerkedni akarsz? Sétáltass kutyát!

A kutyasétáltatás egyike annak az öt elfoglaltságnak, amivel könnyebben tehetünk szert új barátokra – derült ki a Nyugat-Ausztráliai Egyetem felméréséből.

A vizsgálat során a kutatók összesen 2700 felnőttet kérdeztek meg Perthben és három amerikai nagyvárosban a háziállatok társas kapcsolatokban betöltött szerepéről. „Rájöttünk, hogy a költözésük óta sokkal több új ismerőst szereztek a háziállatokat tartó résztvevők az állatokat nem tartókhoz képest – nyilatkozta Lisa Wood, a vizsgálat vezetője. – Emellett az is kiderült, hogy a háziállatoknak köszönhető új ismeretségek közül a résztvevők fele legalább egy ismerőst már a barátjának is tartott a kutatás idején.” A tudósok ezen kívül közelebbről is megvizsgálták a kutyasétáltatás előnyeit; ezek közül a legfontosabbnak a fizikai aktivitás növekedését és a kutyások közelében élők biztonságérzetének javulását találták. A kutyasétáltatás miatt nemcsak az emberek fizikai állapota javulhat, hiszen napi 30 perc tempós sétával már elég sokat tehetünk egészségünkért, hanem a szomszédok biztonságérzete is. Ezen kívül a közösségi szellem is erősebb ott, ahol sok a háziállat és a kutyáját sétáltató ember” – állították a kutatók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top