Életmód

Szégyen – Küzdhetünk ellene?

A szégyenről nem lehet beszélni. Ha már képesek vagyunk szót ejteni róla, félig nyert ügyünk van. Ugyanis ha szavakba öntik, rögtön sorvadni kezd. Ehhez persze fel kell vállalnunk, hogy sebezhetőek vagyunk – ennyi a kulcsa.
 Brené Brown amerikai sebezhetőségkutató és mesélő egyben. Több mint tíz éve tanulmányozza a kapcsolatokat, az empátiára, a másokhoz tartozásra és a szeretetre való képességünket.

Sosem volt célom, hogy szégyenprédikátor legyek. Ám miután az elmúlt évtizedben azt tanulmányoztam, hogyan kezdi ki a mindennapjainkat, kapcsolatainkat és a munkahelyi viszonyainkat, ordítani tudtam volna: „Igen, a szégyenről beszélni durva feladat, de még mindig kevésbé veszélyes, mint némának maradni!” Esendővé kell válnunk, ha nagyobb bátorságra akarunk szert tenni. Ám hogyan állnánk ki magunkért, miközben attól rettegünk, ki mit fog gondolni?
Hadd mondjak erre egy példát. Létrehozunk valamit, egy cikket, egy műtárgyat, egy terméket, és meg szeretnénk mutatni a külvilágnak. Egy alkotást megosztani másokkal esendő cselekedet, de nélkülözhetetlen része a teljes szívű életnek. A bátor kiállás mintaesete. Viszont a neveltetésünk vagy a világlátásunk miatt függővé tettük az önértékelésünket attól, hogyan fogadják majd a művünket. Leegyszerűsítve: ha imádják, akkor értékesek vagyunk, de ha elutasítják, akkor értéktelenek.

A folyamatnak ez az a szakasza, ahol két dolog történhet:
1. Amint ráébredünk, hogy az önértékelésünk ahhoz kötődik, amit alkottunk, nem osztjuk meg a világgal, vagy ha mégis, akkor visszaveszünk az újszerűségéből vagy a kreativitásából, hogy annyival kevésbé legyen kockázatos közreadni. Túl magas a tét, hogy a legmerészebb alkotásunkat tegyük oda.
2. Ha mégis a legkreatívabb formájában osztjuk meg a világgal a művünket, viszont a fogadtatás elmarad a várakozásoktól, összetörünk. A mű bóvli, vagyis mi is bóvlik vagyunk. Annak esélye, hogy újrakezdjük az alkotást, csekély. Ledermedünk. A szégyen azt üzeni, jobb lett volna, ha bele sem fogunk. Nem vagyunk elég jók, és ezt bizony egyedül is kitalálhattuk volna.
Ha netán azon morfondírozunk, mi történik, amikor a fogadtatástól függ az önértékelésünk, és a fogadtatás nagyszerű – olyankor még nagyobb a baj. Ugyanis minden a helyén van ahhoz, hogy eltérítsen és irányítson minket a szégyen. Miért? Mert átadtuk az önértékelésünket mások ítéletének. Néhányszor bejöhet ez a taktika, de aztán rabul ejt minket a „tetszés-teljesítés-tökéletesség” hármasa.

Szégyen – Küzdhetünk ellene?

 

A bátor kiálláshoz önértékelés kell

Amint tudatosítjuk a szégyent és elsajátítjuk a szégyentűrés képességét, a helyzet teljesen átalakul. Továbbra is vágyunk rá, hogy értékeljék, tiszteljék, sőt csodálják a műveinket, de már nem az önértékelésünk a tét. Az értékesség érzete arra bátorít, hogy legyünk esendőek, nyíltan osszuk meg az alkotásainkat és legyünk kitartóak. A szégyen ezzel szemben kicsivé, neheztelővé és félőssé tesz. Az erre fogékony kultúrában a szülők, a vezetők és a hivatalnokok akár tudatosan, akár tudattalanul, de arra bátorítják az embereket, hogy az önbecsülésüket ahhoz rendeljék, amit termelnek. Ennek nyomán a közösségben érdektelenség alakul ki, elindul a szóbeszéd, a begyöpösödés, a részrehajlás, ami a kreativitás és az innováció elapadásához vezet. A bátor kiálláshoz tehát önértékelés kell. A szégyen kiküldi a szörnyecskéit, akik telefújják a fejünket a következő üzenettel: „Ne merj! Nem vagy elég jó.” „Csak addig nyújtózz, ameddig a takaród ér!” A szörnyecskék (Steven Spielberg azonos című, 1984-es horrorvígjátékából kölcsönzött kifejezés) gonosz tréfamesterek, kicsi zöld manók, akik amerre csak járnak, mindenfelé zűrzavart keltenek. Ahhoz, hogy túltegyük magunkat a szégyenen, muszáj megértenünk ezeket a szörnyecskéinket. A szégyen abból is adódhat, hogy azokat a régi felvételeket játsszuk újra, amelyeket még gyerekkorunkban programoztak belénk, vagy a kulturális környezetből ragadtak ránk.
De miért olyan nehéz beszélni róla?
1. Mindenkinek van. A szégyen univerzális, egyike a legősibb emberi érzelmeknek. Egyedül azok nem élik át, akik képtelenek az empátiára és a kapcsolatteremtésre. Választhatunk: vagy bevállaljuk, vagy szociopaták leszünk.
2. Félünk kibeszélni.
3. Minél kevesebb szót ejtünk róla, annál erősebben irányítja az életünket. A szégyen valóban fáj. A visszautasításból és elszigetelődésből eredő fájdalmunk valódi. És ahogy gyakran nehezünkre esik meghatározni a fizikai fájdalmat, az érzelmit sem könnyű definiálni.

Jó eszköze a fegyelmezésnek?

Az egyik egyszerű oka annak, hogy miért olyan nehéz megérteni a szégyent, az, hogy szavakat kell rá találnunk. A bűntudat, a megaláztatás és a szégyen kifejezéseket gyakran szinonimaként használjuk. Talán túlzott finomkodásnak tűnhet az érzelmek és élmények leírására használt szavakon rugózni, de itt nem csak szemantikáról van szó. A szégyen és a bűntudat úgy különbözik egymástól, ahogy a „rossz vagyok” és a „valami rosszat tettem” mondatok különböznek. Olyan világban élünk, ahol a legtöbben még mindig azt vallják, hogy a szégyen jó eszköz az emberek fegyelmezésére. Ez nem csak tévedés, veszélyes is. A szégyen szorosan összekapcsolódik a függőséggel, az agresszióval, a depresszióval és az evészavarokkal. Semmilyen adat nem támasztja alá, hogy hasznos útmutatás volna a helyes viselkedéshez. Ellenkezőleg, nagy valószínűséggel épp ez az, ami destruktív, bántó magatartást okoz, ahelyett hogy megoldaná azt.

Amit tehetünk ellene

A válasz a szégyentűrés. Fontos megjegyeznünk, hogy ellenállni nem lehet. Képessé kell válnunk hitelesen megélni, és úgy átmenni az élmény túloldalára, hogy megőrizzük az értékrendünket. Útközben bátrabbak leszünk, erősödik az együttérzésünk és érzelmi elhivatottságunk. Az empátia felé mozdulunk el, ami egyben a valódi ellenszer is. Ha meg tudjuk osztani a történetünket valakivel, aki megértéssel reagál rá, a szégyennek esélye sincs megmaradni. Mivel társadalmi jelenség, emberek között gyógyulhat a legjobban. Az önszeretet pedig kulcsfontosságú, mert ha kedvesek vagyunk önmagunkhoz a szégyen közepette is, jobb eséllyel tudunk a másikhoz kapcsolódni és átélni az empátiát.

Fogbetegségeink lelki üzeneteiCikkünk a Nők lapja Psziché nyári különszámában jelent meg.

A tartalomból:

  • Találd meg a lelki társad!
  • Jól ismeritek egymást? – Teszt pároknak
  • A férfiszív is sebezhető
  • Beépített szépség – Paulo Coelho írása
  • A szív nevelése – Gondolatok a dalai lámától
  • Te tökéletes szülő vagy?
  • „Könnyebb ma férfinak lenni” – Interjú Müller Péterrel

    Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése