“A szerelemre nincs szabály”

Szily Nóra: Szerintetek mi a szerelem?

Soma: Kegyelmi állapot. Bizonyos szempontból egy módosult, narkotikus tudatállapot. Hormonháború a testben. Nem csodálom, hogy rengetegen félnek tőle.

Mérő László: A szerelem azt jelenti, hogy valaki kitörölhetetlenül beilleszkedik abba a definícióba, ahogy meghatározza magát.

Sz. N.: Laci, azt írod Az érzelmek logikája című könyvedben, hogy nem születünk a szerelemre, hanem megtanuljuk.

M. L.: Minden képesség kezdete nagy rejtély. Mitől válsz képessé arra, hogy számolni vagy tájékozódni tudj? A lehetősége megvan benned, de nem úgy jössz a világra, hogy birtokában vagy a tudásnak. Elsajátítod, ahogy a szerelmet is. Megtanítja a környezeted, a családod, az osztálytársaid, az irodalom, a történelem, a biológia. De azért nem hiányolok egy olyan tantárgyat az iskolából, hogy „szerelemtan”! Ámbár Harry Potter megfogalmazta, micsoda hülyeség, hogy nincs legalább egy fél év nőiészjárás-tan. Szerinte sokkal több haszna lenne, mint a jóslástannak.

Soma: Nőiészjárás-tan – ez tetszik. Ötévesen lettem először szerelmes, és ez eltartott a harmincas éveimig – rendíthetetlenül, megállás nélkül és szakadatlanul. Szerelemfüggő voltam sokáig. Nagy szabadság, hogy ebből ki tudtam lépni.

Sz. N.: Szerinted miként születik ez az érzelem?

Soma: Ahogy a Carmen egyik áriája mondja: „A szerelem, mint a lepke, oly csalfán ágról ágra száll, hogyha kergeted, elrepül messze, de hogyha nem, melléd áll.” Ha görcsösen akarod, akkor elkerül. Pont az a lényege, hogy lesújt rád. Nem számítasz rá, egyszer csak ott van, és többnyire akkor, amikor nem is gondolsz rá. A másik típusa, amikor szép lassan felépül egy kapcsolatban, de akkor sem a szándék vezérel.

Sz. N.: Egyetértesz?

M. L.: Van, hogy lesújt, de igaz lehet az ellenkezője is. Megtörténhet, hogy valakivel már jó régóta együtt vagy, és egyszer csak elönt az érzés. Ismerek olyat, akinek hónapok kellenek ahhoz, hogy a szerelem kialakuljon benne.

„Ha azt vallod, hogy fontos ez a drog, sőt mindennél fontosabb – akkor nem tudsz lemondani róla.”

Sz. N.: Vagyis kimondhatjuk, hogy nincs egyetlen szabály.

M. L.: Nincs. Időről időre olvashatunk arról, hogy felfedezték a szerelemközpontot az agyban. Egy fenét! Viszont Somának igaza van abban, hogy a szerelemnek vannak biokémiai feltételei is.

Soma: Fenil-etilamin, dopamin, adrenalin, oxitocin…

M. L.: Ezek szükségesek, de nem elégségesek. Pusztán attól, hogy oxitocin termelődik, még nem leszel szerelmes. Egy okos egyetemi hallgató lány, aki némi csalódottságot érzett, amikor az érzelmek biokémiáját tanulta, megfogalmazott egy jó mondatot: „Az okok prózaisága nem akadályozza meg a következmények költőiségét.” Tényleg nem. Persze hogy sok minden kell – levegő is, víz is –, hogy szerelmesek legyünk, de mindezek nem adnak teljes magyarázatot. A válasz egyedi.

Sz. N.: Hogyan értelmezhető az, hogy „a szerelem elvette az eszét”?

M. L.: Soma azzal kezdte, hogy módosult tudatállapot. Az ember másképp látja az időt, a teret, a saját körvonalait, mindent másképp érzékel, mint a hétköznapjaiban. Módosult tudatállapotot okozhat az alkohol vagy a drogok is. Nem kérdés, hogy el tudják-e venni az eszedet. De ez csak annyit jelent, hogy nincs az a kalapács, amivel ne lehetne embert ölni. Alkalmas a gyilkosságra, de nem törvényszerű, hogy öljenek vele.

Sz. N.: Vagyis személyiségfüggő, hogy a szenvedély miként hat ránk.

M. L.: Persze.

Soma: A személyiség érettségétől is függ.

Sz. N.: És amikor a szenvedély agresszióba torkollik, valaki féltékenységében eljut a bántalmazásig? A másik pedig már menekülne…

M. L.: Nem biztos, hogy mindenképp menekülni szeretne.

Soma: Ha nem akar menekülni, az már a kettejük játszmája. Sok olyan levelet kaptam, amelyben őrült féltékenység miatt kérte a tanácsomat a levélíró. Például olyan feleségtől, akinek a férje ellenőrizte a kocsija kilométeróráját, mert tudta, hogy hány kilométerre van a neje munkahelye, és ha a nőnek kiszakadt a harisnyája, és egy kis kitérővel vett egy újat, számonkérés és dühroham várta otthon. A szenvedélynek ez a szintje egy regresszió. Visszazuhan az ember a múltba. Annak a kisgyermeknek az állapotába, akit talán otthagyott, elhagyott az anyja. Sérült az ősbizalom. Ha ennek ilyen következményei vannak, azt kezeltetni kell.

M. L.: Lehet ilyen, de lehet más is. Egy egészen hétköznapi játszma, amihez senkinek semmi köze, mert kifelé sem ártalmas, és egymásra sem. Egy Eric Berne-féle emberi játszma, ami rögzült, és a felek képtelenek kilépni belőle. De előfordulhat az is, hogy csak ügyetlenség, az egyik fél nem talál jobb megoldást. És persze megbújhat önbizalomhiány is a hátterében.

Sz. N.: Erre is azt mondod, hogy nincs egy igazság. Lehet, hogy ezt tanulja meg valaki?

M. L.: Igen, lehet ez az elsajátított mintázata arra, hogy a szerelmet tűzzel-vassal, erőszakkal meg kell védenie. Ez is tanult dolog.

Sz. N.: De mi történik ilyenkor a másikban? Aki szenved, dühös, fél, menekülne a kiszolgáltatottságtól.

M. L.: Ha csak ezeket érezné, akkor már rég kilépett volna. Biztos, hogy mást is érez. Amikor valakinek a párja esetleg egy karddal fenyegetőzik, akkor nyilván nem azt fogja hangsúlyozni, hogy jaj, de én ezt az embert szeretem, és kész!

Soma: Valamiért ez az ő választása.

M. L.: Kettőn áll a vásár – erre is igaz. De ne a végeredményt nézzük, hanem azt, ami odavezetett. A szerelem valamilyen módon elkezdődik, és aztán véget ér – ez egy folyamat. Az a tipikus állapot, hogy a rózsaszín köd előbb-utóbb felszáll, de a két ember még mindig szereti egymást. Amiről az imént beszéltetek, az már a végjáték.

Sz. N.: Igazad van! Nézzük a folyamatot. Mitől van a rózsaszín felhő, és mitől oszlik el?

Soma: Sok szerelmesnél megfigyelték a hormonháborút: melyek azok a kémiai anyagok, amelyeknek nő a szintjük, és melyeké csökken. Tanulságos, hogy a fenil-etilamin – amely állítólag a legnagyobb rózsaszín ködöt okozza – a szintetikus drogok java részének is alkotóeleme. Az is elgondolkodtató, hogy a szerotonin szintje csökken, ahogy ez a mániásoknál és a kényszereseknél is tapasztalható. Gondolj arra, ami amikor a szerelmes „kényszeresen” bámulja a telefonját, hogy jön-e már SMS… Ami szintén fontos: a szerelemnél három tényezőről beszélnek: az eroszról – a hormonháborúról, mellette ott van a phília és az agapé. Az utóbbi kettő nem mulandó. Huszonhárom éve élek ugyanazzal a férfival. Ennyi idő alatt sok hullámzást megéltünk, de e kettő, vagyis az érzelmi és szellemi kötődés egyre növekszik és mélyül. Végtelenül tisztelem a férjem, mert hihetetlen koponya, lenyűgöz a tudásával, szeretem, ahogy él, gondolkodik, cselekszik, és ahogy szeretni tud. Ráadásul tetszik is, szexinek látom. Úgy szoktuk becézgetni egymást, hogy „örök szerelmem” – bármi történik is.

„A szerelem egy ponton túl döntés kérdése”

Sz. N.: Te hogy látod a szerelem ívét, alakulását?

M. L.: Nincs egy tipikus íve. Azért születik egyre több regény a világon.

Sz. N.: Ahány ember, annyiféle szerelem?

M. L.: Annyiféle nem tud lenni, előbb-utóbb találsz kettőt, amely hasonlít egymáshoz. Pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy ahány regény, annyiféle. A regények pont arra valók, hogy néhány prototípust leírjanak.

Soma: Müller Péter egyik könyvében van egy mondat: „A szerelem egy ponton túl döntés kérdése” – sokat gondolkodtam azon, hogy ez lehetséges- e. Még nem voltam ilyen helyzetben, hogy döntöttem volna: nem megyek bele, hanem megszakítom, meggyászolom és elengedem. Nem kételkedem, de még nem éltem át.

M. L.: Pedig olyan is van. Amikor minden együtt van, csak el kell dönteni, hogy beleszeretek-e ebbe az emberbe.

Soma: Egy ismerősöm harminc éve élt a feleségével, amikor beleszeretett egy nőbe. Aztán lemondott a szerelemről, mert nem akarta felborítani az életét, az együvé tartozást, a gyerekekkel való kapcsolatát, a munkájában kifelé mutatott képet. Azt kérdezte tőlem: „Ugye, Soma, akármi is történik, a házasságnak meg kell maradnia?” Azt mondtam, nincs olyan, hogy „kell”. Ő mégis le tudott mondani, meg tudta gyászolni. De a kémiáról nem lehet dönteni.

M. L.: Hogy a fenébe ne lehetne? Ugyanúgy, mint ahogy le tudsz mondani a drogról, amire rá vagy kattanva. Ha igaz lenne, hogy a kémiát nem lehet befolyásolni, akkor nem fordulna elő, hogy a kábítószerről lejön valaki. Az nem kémia? Még „kémiább”, mint a szerelem! Mindegy, hogy kívülről viszed be, vagy magad csinálod. Ne fetisizáljuk a kémiát, mert nem csak arról van szó.

Sz. N.: Hanem?

M. L.: A kettő interakciójáról, együtteséről.

Sz. N.: Biokémia és…?

M. L.: Nevezzük selfnek, ami annyit jelent, hogy miként definiálod magad. Ha olyannak, aki nem akar rabja lenni bárminek, akkor le tudsz mondani róla. Ha azt vallod, hogy fontos ez a drog, sőt mindennél fontosabb – akkor nem tudsz lemondani róla. De nem kell mindenkinek mindent végiggondolni, tudatosítani. A dolgok hadd történjenek!

Sz. N.: Létezik örök szerelem?

M. L.: Fogalmam nincs. Olvastam olyan regényt, amelynek nyomán elhiszem, például ha olyan átütően örök, mint a Szerelem a kolera idején című könyvben. De olyan regény is van, amelyből arra következtethetünk, hogy nem létezik.

Soma: Én bizakodó vagyok. Azt érzem, hogy közeledik felém egy nagy szerelem. Mondtam is a férjemnek, de hozzátettem, hogy ő az örök szerelmem, és ki kell várnia azt a két-három esztendőt. Ahogy én is kivártam. Mi párhuzamos szerelmeket is megéltünk úgy, hogy az a pár év sem szakította el azt a hajókötelet, amit az előbb említett phília és agapé jelent. Azt a támogatást és szövetséget, azt a bensőséges együttlétet, amiből csak egy van.

M. L.: A lényeg az, hogy a szerelemre sem lehet egyetlen érvényes szabályt alkotni. Mindenki másfélére találhat rá. De ha szépre vágysz, olvasd el a Szerelem a kolera idején utolsó mondatait. Jó végszó lehet!

Sz. N.: Szót fogadok! Íme: „Florentino Arizára nézett, látta ezt a törhetetlen akaratot, ezt a rendíthetetlen szerelmet, és átfutott az agyán az a kései és döbbenetes felismerés, hogy nem annyira a halál, mint inkább az élet határtalan. – És mit gondol, meddig fogunk még így föl-alá hajókázni ezen a kurva folyón? – kérdezte. Florentino Arizának ötvenhárom éve, hét hónapja és tizenegy napja megvolt rá a válasza. – Amíg csak élünk – mondta.” Hát, ki tudja…?