Csavarzár? Dugó? Koronazár?
Mielőtt bárki előítéletekbe bocsátkozna, a csavarzár nem ördögtől való dolog! Sajnos még nincsen hosszú távú tapasztalat a jó minőségű csavarzárral kapcsolatban, de sosem jelöl rossz vagy olcsó minőségű bort! Ausztriában szinte csak ilyen bort kaphatunk. És ki merné azt állítani, hogy az osztrák borok rosszak? Vagy beszélhetünk a sok ezer forintos, nagyon divatos új-zélandi borokról is… Egyszóval sose ijedjünk meg, ha valamely bor csavarzáras. Más a helyzet a koronazárral (mint a sörös kupak). Olcsó és nem minőségi megoldás, többnyire a szupermarketek alsó polcain találunk ilyen tétéleket 1-2 száz forintért. És a dugó? Az már egy kicsit bonyolultabb dolog. Rövid? Hosszú? Üveg? Parafa? Szilikon? Itt már csak hitbéli és pénzügyi különbségek vannak. Ha kellően jó a minősége, bármelyik tökéletes lehet.
Ki kéne nyitni! De mivel?
Be is nyomhatjuk a dugót, de ez ugye nem lenne túl stílusos, és marha hülyén nézne ki a párunk előtt egy palack borral, aminek a nyakából egy fakanál áll ki…. Tehát maradjunk a dugóhúzónál. Sok fajtája van, a szakértők leginkább a kétfázisú verziót támogatják, a dugóhúzó egyes részeit ugyanis megtámaszthatjuk az üveg száján, így könnyebb kiemelni a dugót.
Bögréből? Kupicából?
Nagyon nem mindegy, milyen pohárból isszuk a bort. Vastag falú pohárban a legjobb vörösbor is olcsónak tűnhet, tehát válasszunk vékony falú poharat. A mérete és formája is fontos, de közel sem annyira, mint a vastagsága. A poharat mindig a száránál fogva tartsuk. Ennek több oka is van. Első, hogy nem koszoljuk össze az ujjlenyomatunkkal a pohár kehely részét. A második, hogy ne melegítsük fel a bort a pohárban. Harmadrészt pedig nem illik. A hiedelem szerint egyedül az angol királynő tarthatja a kezében a pohár kehely részét. Ennek is valószínűleg csak az az oka, hogy egyszer készült róla egy ilyen kép, és valahogy meg kellett magyarázni a dolgot a közvéleménynek…
Twist a pohárban
Figyeljünk arra, hogy a pohárba sose töltsünk túl sok bort. A megfelelő mennyiség 1-1,5 dl. És itt jönnek a sokak számára misztikusnak tűnő dolgok… A bor pörgetése a pohárban, közelről mustrálni, szagolgatni. Ezek, bármennyire furcsának és sznob dolognak tűnnek, nagyon hasznosak a bor megítélésében. Ha már sok időt töltöttünk el a bor kiválasztásával, élvezzük is ki. Tehát! A bor forgatása a pohárban azért ajánlatos művelet, hogy megfelelő mennyiségű levegővel érintkezzen. Minél több ideig volt bezárva, annál nagyobb szüksége van a levegőre. A nagyon öreg borokat sokszor dekantálni szokták, ez nem jelent mást, mint hogy levegőztetik a bort egy erre kitalált edényben. Pörgetés után meg lehet nézni, hogy milyen nyomot hagy a bor a pohár falán: ha szép templomablakra emlékeztető alakot formál a lassan lefolyó bor, akkor ebből következtethetünk arra, hogy milyen teste lesz az italnak. A bor színe utal az életkorára. Vörösbornál a lilától a barna felé hajló árnyalatok egyre idősebb italt rejtenek. Ne szagolgassunk túl sokáig, ugyanis orrunk ugyanúgy elfárad, mintha a parfümpolcokat szagolgatnánk sorra. Egy rövid szippantás elég, hogy élvezzük a gyümölcsös vagy éppen fűszeres aromák sokaságát.
Kortyoljunk végre!
Megízlelve a bort, először azt érezzük, hogy testes vagy sem – azaz mennyire tölti ki a szánkat. Egy bor minőségének fokmérője az összetettség: mennyi mindent érzünk ki belőle. Minél gazdagabb, komplexebb ízek, zamatok tárulkoznak fel előttünk, annál inkább akarjuk majd újra átélni az élményt. Az ásványos talaj, a régi szőlőtőke, a hordós érlelés mind-mind hozzátesznek az ízekhez. Ha a lenyelés után egy elégedett mosoly húzódik végig az arcunkon, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jól választottunk.
A hosszú az igazi
Az utolsó minőségi kritérium a hosszúság: vagyis minél hosszabban érezzük szánkban a kortyot, minél tovább marad meg az emlék, annál „hosszabb a lecsengés”. Pajzánul hangzik, de rossz az, aki rosszra gondol, mi pedig jó borokra gondolunk…
Mindenkinek illatban, ízben gazdag és meglehetősen „hosszú élményt” kívánunk!
