nlc.hu
Életmód
A kiteljesedett nőiesség

A kiteljesedett nőiesség

Egy fiatal lány nővé érését a gyerekkorától kezdődően sok minden befolyásolja, ezért nem egyszerű a feladata. Amennyiben konfliktusokkal teli lett a nővé válása ahhoz, hogy elfogadhatóan érezze magát nőként, vagy csak hagyja magát az élettel sodródni, egyik boldogtalan párkapcsolat követi a másikat, vagy egyszerűen becsapja önmagát. Valójában nem érzi jól magát a párkapcsolataiban, nem tudja, hogyan teljesedhetne ki, múlnak az évek és

Amennyiben konfliktusokkal teli lett a nővé válása ahhoz, hogy elfogadhatóan érezze magát nőként, vagy csak hagyja magát az élettel sodródni, egyik boldogtalan párkapcsolat követi a másikat, vagy egyszerűen becsapja önmagát.  Valójában nem érzi jól magát a párkapcsolataiban, nem tudja, hogyan teljesedhetne ki, múlnak az évek és

  • a várva várt férfi nem érkezik meg az életébe
  • társával együtt nem tudnak feltöltődni, mert nem azt adják egymásnak, amire a másiknak szüksége lenne, hanem csak elvárják a szeretetet, így a kapcsolatuk hamar kiég
  • ketyeg a biológiai óra, a környezet a gyermekvállalást sürgeti, de igazából belül még nem született meg a vágya rá
  • megérkezik a baba, retteg a szüléstől, de bízik abban, hogy szülése harmonikus és problémamentes lesz. Ha tudatosan felkészülne, ez a harmónia legtöbb esetben megteremthető, hisz saját bensőnkből fakad
  • immáron családja van, de a mai napig őszinte pillanataiban azon töpreng, mikor és hogyan lehetne boldog.

A magzati kor kezdete óta a gyermekkoron keresztül, a szülőkkel való viszonyban, és a fiatal felnőttkoron át feloldhatóak, a vélt és a valódi sebek, aminek segítségével letehetőek a terhek. Változik a nőiséghez való viszony, rendeződhetnek a nőgyógyászati problémák, fény derülhet arra, hol marad a nagy Ő, vagy miért nem érkezik meg a baba. Amint tudatosodnak az összefüggések, és a háttérben húzódó okok felszínre kerülnek, és már nem jelentenek gondot.

A kiteljesedett nőiességEhhez ajánljuk holisztikus látásmódunkat, melynek segítségével az élet átláthatóvá válik. A Vár Rád a Baba programmal tudomást szerezhetünk leendő gyermekeinkről. A Holisztikus szülésfelkészítés segítségével tudatosan készülhetünk a szülésre. A gyermekről megtudható az, miért született hozzánk, mi az életfeladata, mivel tudjuk a legjobban segíteni.

Kristálykert Holisztikus Jóllét Központ

www.crystalgarden.co

 

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top