Életmód

Elképesztően átalakították a rákbetegeket

Rávették őket egy kis átváltoztatásra, az eredmény: szédületes. Ők pedig élvezték a játékot.

A belga jótékonysági szervezet, a Mimi Alapítvány – együttműködve a Leo Burnett Reklámügynökséggel – felkért 20 rákbeteget egy kis átalakításra. Egyikük sem láthatta, hogyan is zajlik az átváltoztatás, mert nem nyithatták ki a szemüket, hogy még izgalmasabb legyen a játék. Miután elkészültek a fodrászok és a sminkesek, egy tükör elé állították a betegeket, amely mögött azonban egy fotós (Vincent Dixon) „rejtőzködött”, ám az átváltoztatott személyek erről mit sem tudtak. A fotós pedig azt a pillanatot kapta le, amikor valamennyi átalakított rákbeteg elsőként szembesül azzal, milyen bohókás frizurát is kapott.

A „Ha csak egy pillanatra is” elnevezésű projekt célja az volt, hogy a rákkal küzdők legalább egy pillanatra elfelejtsék a szörnyű betegségüket, és érezhessék a gondtalanságot, mivel ez hiányzik nekik a legjobban az életükből. A különleges frizurák révén pedig mindez valóra vált, még ha csak egy pillanatra is. Dixon pedig éppen ezt a pillanatot örökítette meg, amikor mindenkinek az arcán csak a mosoly és a boldogság látszik.

Az átalakítás idén júniusban zajlott Brüsszelben. Az elkészült fotókból egy albumot adtak ki, valamint egy kiállítást is rendeztek, amelynek megnyitóján valamennyi, a projektben részt vevő személy ott volt.

Forrás: Business Insider

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top