Életmód

Fejenként ötezer dollár borravalót kapott három pincérnő

Nem akarták elhinni, hogy ilyen nagylelkű volt a vendég.

Fejenként ötezer dollárról, vagyis 1,1 millió forintról szóló csekket kapott egy illinoisi étterem három pincérnője az egyik vendégtől. A caledoniai Boone County Family Restaurant tulajdonosa, Matt Nebiu elmondása szerint meglehetősen kis forgalma volt a vendéglőnek aznap, amikor az egyik női vendég ötezer dollárról szóló csekkeket adott át a 25 éves Amy Sabaninak, a 23 éves Sarah Seckingernek és a 28 esztendős Amber Kariolichnak.

Sabani először azt hitte, hogy a csekken 500 dollár szerepel, ám miután alaposabban szemügyre vette, akkor látta csak, hogy valójában ötezer dollár van ráírva, és nem akarta elfogadni az összeget. A fiatal pincérnő szerint a vendég azt mondta nekik, hogy költsék a pénzt iskolára és “az élet összes többi egyéb dolgára”.

Kolléganője, Sarah már tudja mire költi: az adományból befejezi az utolsó szemeszter előtt megszakított egyetemi tanulmányait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése