Életmód

Hipnoterápiára jár az élő Barbie, hogy butább legyen

Belül is gumibabává akar alakulni...

Hipnoterápiára jár az élő Barbie, hogy butább legyenA 38 éves kaliforniai Blondie Bennett már eddigi életében is mindent megtett azért, hogy minél inkább úgy nézzen ki, mint egy Barbie baba. Plasztikai műtétek sorozatán, többek között öt mellnagyobbításon is átesett, a mellmérete jelenleg 70KK.

Ennyivel azonban nem éri be, szeretne belül is hasonlatossá válni a játék babához, ezért hipnoterápiára jár, hogy butább legyen. “Húsz alkalmon vagyok túl, és már kezdem érezni, hogy egyre üresebb a fejem és egyre zavarodottabb vagyok. Nemrég kimentem egy barátomért a repülőtérre, és fogalmam sem volt, hogy az indulási vagy az érkezési oldalon várjam. Az anyám házához vezető úton is három órán át keringtem, pedig abban a házban nőttem fel” – dicsekedett “eredményeivel” Blondie.

A nő azt akarja elérni, hogy az emberek egy guminőt lássanak benne, ennek pedig szerinte az üresfejűség is fontos része. “Kritizálhatnak, de ez vagyok én: tetőtől talpig, kívül-belül át akarok alakulni” – fogalmazott.

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése