Havibaj! Jaj, már a neve is szörnyen cseng! Baj! Ezzel máris adtunk egy negatív töltést annak a tulajdonképpen tökéletesen megkomponált csodának, ami minden hónapban megtörténik velünk.
Hiszen miről is van szó? A testünk jól működik, teszi a dolgát, a petesejtünk nem termékenyült meg, méhünk ezért elengedi, amire már nincs szüksége, kitakarítja önmagát és megtisztul. De nem adja fel, újra kezdi, friss, tiszta energiákkal áll neki az újabb ciklusnak!
Ez a csodásan megalkotott női test minden egyes hónapban, átlagosan 35-40 éven keresztül, minden porcikájával arra törekszik egy új élet befogadásának reményében, hogy méhünk a lehető legoptimálisabb körülményeket teremtse meg, egy aprócska megtermékenyült petesejt számára, hogy az kényelmes otthonra leljen abban a 9 hónapban, amíg egy önállóan “működni képes” érző emberré fejlődik bennünk. Hát nem gyönyörű?
Ez a hatalmas, csodálatos munka nagy elismerést érdemelne. Vagy legalábbis a jól megérdemelt jutalma lehetne az a pár nap pihenés és elmélyedés, magunkba fordulás, lazítás, kényeztetés, amit mi ledegradálóan havibajnak hívunk… Szerintem ez nem méltó kifejezés. Ez nem “baj” – ha annak hívom, az is lesz –, hanem egy bennünk zajló misztérium! Csoda! Próbáljunk meg így tekinteni rá! Egészen más szellemben fognak eltelni ezek a napok!
A reklámok azt sugallják, ez a nap is lehet olyan, mint a többi, bátran csinálj bármit, lehetőleg azt is fehér nadrágban stb., stb., ha fáj, nyomd el egy pirulával, hopp, máris olyan, mintha nem is lenne!
Valóban? Ez jó megoldás?
A teljes cikket az Inside of love blogon találod.
