Az elmúlt időszakban rám tört valamiféle fáradtsághullám, ami azzal járt, hogy egész nap álmos voltam, mondhatnám, álomkóros, és estére pedig, úgy 7-8 órára, szinte teljesen kidőltem, már a szememet is alig bírtam nyitva tartani a gyerekek fürdetése közben. Pedig utána még van ugye a pizsibe öltöztetés, az esti mese és a lefektetés is. Na, ezeket már félálomban csináltam, az esti mese immár nekem is szólt, nem sokkal utána én is bebújtam az ágyba, és szinte előbb aludtam el, mint a gyerekek.
Ennek következményeképp gondban voltam, ugyanis eddig a gyerekek lefektetése utántól nagyjából este 11-12-ig saját programjaim voltak, miszerint olvasás, zenehallgatás, blogírás, facebookozás, ruhahajtogatás, mosogatógép-elpakolás, férjjel beszélgetés, nagy ritkán tévénézés. Ezek a tevékenységek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ne csak egy háromgyerekes robotnak érezzem magamat, aki egész napját a családra és a háztartásra szánja, hanem egy elfoglalt anyukának, akinek azért magára is van egy pici ideje. Most, mióta ez az iszonyú fáradtság rám telepedett, a magamra szánt idő kizárólag az alvásban merült ki. Volt, hogy próbáltam küzdeni ellene, ekkor gyakorlatilag a képernyőt bambulva, nyitott szemmel aludtam. A fáradtság egyébként azért volt különleges, mert egy idő után már a nappali időszakra is áttevődött, reggeltől estig csak úgy tengtem-lengtem és próbáltam kipeckelni a szemeimet…
A teljes cikket a Nő Feleség Anya blogon találod.
